Új műsort kapott Jakupcsek

Vágólapra másolva!
A TV2 egyik biztos pontja Jakupcsek Gabriella, októbertől ő lesz A Nagy Fogyás című show műsorvezetője.
Vágólapra másolva!

Jakupcsek Gabrilla a TV2 több műsorában feltűnt már (Férfisztriptíz, Vitriol, Multimilliomos - Most vagy soha, Jakupcsek, Mokka, A világ árvái), ezúttal viszont egy fogyókúrás realityvel bízták meg, ő vezeti A Nagy Fogyás című show-t, mely októberben indul. A műsorvezető - aki korábban az MTV-nél és a Danubius rádiónál is dolgozott - elmondta, hogy neki ugyan nincsenek problémái súlyával, de sokaknak igen, ezért megtisztelő számára, hogy ő kapta az újabb munkát.

A műsor szlogenje ("Aki veszít, az nyer") jól mutatja, hogy miről is van szó: a valóságshow-rendszerű produkcióból az kerül ki győztesen, aki adott idő alatt a legtöbb kilót tudja leadni.

A formátum egyébként az Egyesült Államokból jön, az ott Biggest Loser címen futó műsort 2004 októberében láthatták először az NBC nézői. A produkció idővel több országban is figyelmet keltett, így Ausztráliában, az Egyesült Királyságban, Hollandiában és Izraelben is a képernyőre került a helyi verzió.

Nálunk külön színt visz a műsorba, hogy gyakorlatilag a két eltérő felfogású fitneszguru, Béres Alexandra és Schobert Norbert is versenyez egymással: előbbi Súly-kontroll nevű programját hirdeti, utóbbi pedig életmód-rendszerében bízik.