Szolid buli, 13 millió nézővel

2007.09.18. 11:10

Az idei, 59. díjátadó ünnepség a második legalacsonyabb nézettséget érte el az Emmy-gálák történetében.

A Nielsen piackutató cég szerint átlagosan 13,1 millióan követték figyelemmel a vasárnapi Emmy-díjátadót. Ez az Emmy-gálák történetének második legalacsonyabb nézettsége: legkevesebben 1990-ben voltak kíváncsiak az ünnepségre, ekkor átlag 12,3 millió nézője volt.

Ahogy a mostanit, úgy az 1990-es gálát is a Fox közvetítette élőben, úgy tűnik hát, hogy a csatornának nincs szerencséje az Emmyvel. Tavaly az NBC adta le a díjátadót, arra a Variety közlése szerint 16,2 millióan voltak kíváncsiak, míg a CBS két évvel ezelőtti közvetítése 18,7 millió nézőt vonzott a képernyők elé.

A televíziós szakma legrangosabb eseménye, az Emmy díjátadója egyébként is háttérbe szorul a más filmes és zenei díjak mellett: a legutóbbi Oscar-átadást átlag 40,2 millióan követték figyelemmel, és a Grammy-gála is 20,1 millió amerikait szegezett a fotelba. Sőt még a Countryzenészek Szövetségének díjátadója is lepipálta az Emmyt, erre ugyanis 16 millióan voltak kíváncsiak.  

Az idei Emmy-átadás nézettsége, mint láthattuk, még a szokottnál is alacsonyabb volt. Ennek egyik oka talán a műsorvezető személye lehetett: az American Idol házigazdájaként megismert Ryan Seacresttel ugyanis sokan elégedetlenek voltak - ellenzői szerint nem érett még meg a feladatra.

KAPCSOLÓDÓ CIKK