Akik beleköptek az RTL és a TV2 levesébe

Vágólapra másolva!
Aki figyelmesen böngészi a tévéújságot, látja, hogy néha kisebb csatornák megelőzik a nagyokat, és leadják a neves amerikai sorozatok újabb évadjait, mielőtt az RTL vagy a TV2 megmoccanna.
Vágólapra másolva!

Nem jellemző, de előfordul, hogy kisebb csatornák elhalásznak a nagyok elől egy-egy sorozatot, és villámgyorsan le is vetítik, mielőtt a két országos sugárzású kereskedelmi csatorna műsorára tűzné ezeket. A közelmúltban például az itthon kis tévének számító, pár tízezres nézettséggel rendelkező AXN sugározta büszkén az RTL Klubra csak a közeljövőben érkező Lost harmadik évadját, de nem is egyszer: még egy hétvégi maratont is rendezett az ismétlésekkel. A komolyabb kábeltévés csomaggal rendelkező sorozathívek tehát már láthatták a Lost újabb szériáját: az RTL Klub mégsem ezért teszi későbbi kezdésre, inkább arról van szó, hogy a ragyogó első után a (sztoriban is kissé fáradt) második évad már nem hozta a magas nézőszámot.

Kolosi Péter programigazgató szerint az AXN vagy a kisebb kábeltévék nézettségben még nem jelentenek nagy veszteséget, de ez nem lesz mindig így. "Az sem baj, ha nem a mienk a premier, de persze törekszünk arra, hogy elsőként vetítsünk mindent. A Viasatot és a CSI: Miami helyszínelők-et tudnám említeni: az RTL-en az ismételt részek sokkal több nézőt hoznak, mint a Viasat 3-on a korábban vetített epizódok. Ez a csatorna erejét jelzi. Különben a digitális átállás után biztosan változik majd a piac, de akkor is lesznek nagy tévék és kis tévék, csak akkor nem technikai okokból alakul ki az erőfölény" - véli. Itt jegyezzük meg, hogy az RTL megvette ismétlésre a New York-i helyszínelők-et is (más kérdés, hogy a három CSI-sorozatból egyelőre csak a Miamiban tevékenykedő csapatot favorizálja), láthatóan a csatornát nem zavarja, hogy a sorozatot adta már a Viasat 3 és az AXN is.

Nem félnek attól, hogy az AXN-en többször látott Lost RTL-es eredményei látványosan rosszabbak lennének. "A Lost minden évadját előttünk vetítette az AXN, és igen, ez egy szerencsétlen eset. Értelmezési különbség miatt van az, mert az USA-ban úgy látják, hogy az egy 'pay tv', holott itthon egyetlen csatorna fizetős, az pedig az HBO. Alapvetés a stúdióknál, hogy az eladott sorozat előbb országos tévén menjen, legfeljebb prémiumcsatorna előzheti meg ezeket. Az AXN nem magyar csatorna, sok országba megkapta a vetítés jogát, és mi nem örülünk annak, hogy az RTL-t megelőzik a Lost vetítésével" - tette hozzá Kolosi.

Az RTL Klub azon ügyködik, hogy több ilyen eset ne legyen, ugyanakkor a máshol már vetített sorozatok nem kapnak ezentúl nagyobb promóciót az RTL-es vetítés előtt, sőt, főműsoridőt sem túl gyakran. Az Alias-t is adja az AXN, de a dekoratív kémnő miatt nem aggódik az RTL, nem tartják itthon sikeres sorozatnak, viszonylag gyenge a nézettsége. Arra törekednek, hogy az amerikai premier időpontjához minél közelebb legyen a hazai bemutató: míg skandináv országokban a legtöbb amerikai film és sorozat felirattal megy, itthon előbb le kell fordítani, szinkronizálni kell, mivel a magyar tévéző pánikszerűen elkapcsol, ha olvasni kell valamit a képernyőn.

Az RTL két sorozatot adott le viszonylag gyorsan, mikor még friss volt, szinte gőzölgött: a Rejtélyek városa és az Ugly Betty (Címlapsztori) került elég hamar a magyar nézők elé. Előbbi kint megbukott, és hiába szerették a magyarok, nem kapott folytatást, utóbbi pedig bombasiker az USA-ban, de itthon meghökkentő közöny kísérte, így (bár számos próbálkozás volt a megmentésére, még a címet is cserélték, hátha az bejön) a főműsoridőből száműzték, és a délutáni sávba került.