Börtönbe kerülhet Kiefer Sutherland

Vágólapra másolva!
Ha nagyon szigorúak a bírák, akkor akár egyévi börtönre is ítélhetik a 24-ben Jack Bauert játszó Kiefer Sutherlandet.
Vágólapra másolva!

Kiefer Sutherlandet ittas vezetés miatt tartóztatták le kedd hajnalban Los Angelesben. A férfi éppen egy partiról igyekezett haza: a mulatságra egyenesen a 24 forgatási helyszínéréről ment, így a producerek állítólag felajánlottak neki egy "szolgálati" limuzint (természetesen sofőrrel együtt), amit azonban Sutherland visszautasított.

Utólag úgy tűnik, jobban járt volna, ha elfogadja a kölcsönautót: egy szabálytalan kanyar után ugyanis a rendőrök felfigyeltek rá, majd miután elbukott az alkoholteszten, beszállították az őrsre. A színész három órát töltött egy cellában, majd 25 ezer dolláros óvadék fejében kiengedték - a bíróságra október 16-ra idézték be.

Sutherland szóvivője, Evelyn Karamanos szerint egyelőre korai lenne bármit kommentálni, így is tudható azonban, hogy a színésznek van miért aggódnia: 2004-ben ugyanis egy hasonló kihágást követett el, amely miatt 60 hónap, vagyis 5 év próbaidőt kapott a bíróságtól.

A próbaidőben tehát még bőven benne vagyunk, a színész tettét pedig erősen súlyosbítja ez a tény: akár egy év börtönbüntetésre is ítélhetik. Ennyit persze valószínűleg csak rendkívül szigorú bíra esetén fog kapni, hisz Paris Hilton egy hasonló ügy miatt "mindössze" 23 napot töltött a hűvösön. Mindenesetre, ha Sutherlandet börtönbe zárnák, az a 24 forgatókönyvét is eléggé megváltoztatná.