Vágólapra másolva!
House doktor magabiztosan hozta mostanság a győzelmet, de a múlt héten pihenni küldték: a helyére betolt Frei pedig 18-49-ben kikapott A szökés markánsan rosszarcú fazonjaitól. A teljes lakosságnál a TV2 is erős az RTL mellett, de a kereskedelmi célcsoportban, főleg este, előbbi nem gyakran tudja megszorongatni a hazai tévés Jolly Jokerrel (BK) rendelkező és azt minden este lazán bevető RTL Klubot.
Vágólapra másolva!

Az év 39. hetének legnézettebb műsora újfent a Barátok közt volt - korábban is akadtak jó periódusai, de amióta a Favorit a fő ellenfele, Berényiék egyenesen szárnyalnak, örülhet az RTL Klub. A legnézettebb epizód 2,24 millió magyart marasztalt a képernyők előtt. Fábry hozta az 1,6 milliót és a második helyet, a TV2 pedig egy szintén egy szappanoperával, a Jóban Rosszban-nal szórakoztatott 1,59 millió tévézőt. A magazinműsorok is szépen hoztak (Fókusz, Aktív, Napló), és szombaton viszonylag sokan, 1,44 millióan nézték a TV2 nosztalgiázását Friderikusszal és Kepessel. 1,27 millióval tértek vissza a Miami helyszínelők. Frei nem hozta a Doktor House számait, holott ugyanazon a napon, ugyanabban a sávban vitézkedett, a heti szabira küldött doki helyén. A TV2 két újabb műsora továbbra is gyengélkedik, az Ötödikes 23 százalék, a legnézettebb Favorit pedig 21 százalék alatt maradt, ami rosszabb, mint a csatorna átlaga.

Az m1-en a legjobb közönségarányt elérő műsor egyben a legtöbb nézőt vonzó esemény is volt: persze a lottósorsolás izgatott fel egymillió 53 ezer tévézőt. A Híradó-nak is volt erősebb estéje, mikor 947 ezer magyart informált (ez még nőhet, ha bejön a népnek a két hét múlva startoló, elé bebiggyesztett Gundel Takács-féle vetélkedő), a Kékfény pedig tradicionálisan erős műsora az MTV-nek (939 ezer néző). 900 ezer fölött végzett az Önök kérték és az Életképek, 800 ezer fölötti számokat csinált a Csináljuk a fesztivált, és közelíti ezt A tv ügyvédje. A Tűzvonalban című magyar krimisorozatról kiderült, hogy valójában nem akar 24 lenni, így is hozott 712 ezer nézőt az m1-nek, a 14,2 százalékos közönségarány mellett.

A Viasat 3 A helyszínelők-kel aratott újfent (a teljes lakosságból 380 ezren nézték, a célcsoportban 12,1 százalékkal ment). A jó öreg Columbo is vonz még 312 ezer tévézőt, ahogy a Megmentő című film is elcsábított 260 ezer magyart.

Az ATV büszkén postázta az Esti frizbi 411 ezres nézettségét. A csatornán 173 ezret ért el a Zeneexpressz, az Újságíróklub pedig a harmadik legnézettebb volt az ATV-n, 156 ezren figyelték átlagosan. Friderikuszt 137 ezren nézték egy erősebb estén.

A Duna már hétfőn küldte a főbb adatokat (csak eddig ültünk rajtuk), ezek szerint Derrick változatlanul kedvelt figura, 136 ezren próbálják követni logikai bukfenceit. A Duna Hírórá-ja és a magyar futball nagyjából egyforma nézettséget ért el, a hírműsort és a hazai bajnokit is nagyjából 125 ezren követték.