Új arc a Szökés rosszfiúi közt

2007.10.09. 17:00

A Monk-ban, a 24-ben és több Helyszínelők-ben is látott Reynaldo Gallegos is csatlakozott A szökés stábjához.

Reynaldo Gallegos is feltűnik majd az itthon nagy sikerrel vetített A szökés című amerikai sorozat harmadik évadában. Több részben lesz látható, de azt még nem tudni, hogy a menekülő fegyencek vagy a bűnüldöző szervek oldalán kapcsolódik majd a sztoriba.

Gallegos több mozifilmben tűnt már fel, de sorozatokban is kapott epizódszerepeket, így láthatta a figyelmes tévéző a Bűbájos boszorkák-ban, a New York-i helyszínelők-ben, a Nyomtalanul-ban, a Monk-ban, a Miami helyszínelők-ben, az Angel-ben, de forgatott Kiefer Sutherlanddel is, a 24 című krimisorozatban, és latin fizimiskájának megfelelően soha nem játszik svéd teniszedzőt.

Bő egy hete egy másik hír borzolta a sorozat híveinek idegeit, mert akkor derült ki, hogy kipenderítették a stábból Sarah Wayne Calliest, aki a csillagszemű főszereplő nőjét, dr. Sara Tancredit alakította a sorozatban. Mi már tudjuk, hogy a csinos színésznővel mi történik majd: aki el akarja rontani önmagának a meglepetést, és szeretné előre tudni, jelölje ki az alábbi sort: Sara aligha tér vissza a sorozatba (bár korábban jelezte, hogy megtenné, ha hívnák), mert a karaktert meghal. Csúnya vég.

KAPCSOLÓDÓ CIKK