Folytatja a Médium alkotója

Vágólapra másolva!
A Médium ötletgazdája, Glenn Gordon Caron szerződést kötött a CBS csatornával, így az NBC-n futó misztikus sorozat mellett hamarosan más produkciókat is láthatunk tőle.
Vágólapra másolva!

A CBS-szel 2009-ig tartó megállapodása mellett Caron folytatja a Médium-ot is, bár arról még nincs hír, hogy az új évad mikor kerül képernyőre. Az író-producer mindenesetre szeretné, ha minél több folytatás készülhetne a Patricia Arquette főszereplésével futó sorozatból, hisz amint nyilatkozta, "megvannak a történetek, amiket még el akarunk mondani".

Caron dolgozott már a CBS-nek is, új szerződése keretében pedig elsőként a Meant-to-Bes című sorozatnak vág neki: a pilot epizódot már megírta, és a tervek szerint ő is fogja megrendezni. A produkció gyakorlatilag a Médium-ot értelmezi újra a másik szemszögből, hisz a UPI értesülése szerint ezúttal egy fiatal nő kalandjait követhetjük nyomon, aki halála után segít "beilleszkedni" a másvilágra újonnan érkezetteknek.

A CBS egyik vezetője, David Stapf már most igen lelkes, ez derül ki a Daily Varietynek adott nyilatkozatából is: "Akárhányszor látom a Médium-ot, mindig le vagyok nyűgözve attól, ahogy Caron kezeli a történeteket és mondja el azokat a saját, rendkívül egyéni módján."

Caron írói stílusa, úgy tűnik, másoknak is elnyerte a tetszését: hétvégén az Austin Film Festivalon a legjobb tévés író díját veheti át - a találkozón olyan filmeseket is díjaznak, mint Oliver Stone vagy a Róma című sorozat és több klasszikus film (például az Apokalipszis most vagy a Conan, a barbár) forgatókönyvírója, John Milius.