Az arab országokban is indul MTV

Vágólapra másolva!
A Music Television hazánk után nemsokára az arab világba is begyűrűdzik: a Közel-Keleten november 16-án indul az adás. 
Vágólapra másolva!

Az MTV-t tulajdonló Viacom az arab országokra is kivetette hálóját -, aki kételkedik egy ízig-vérig nyugati csatorna keleti sikerében, annak az Arab-Amerikai Intézet elnöke, James Zogby szolgálhat válasszal: "Téves elképzelés az arab világról, hogy ott az emberek Amerikát szidva fekszenek le, és Izraelt sértegetve kelnek fel. Menj csak be egy bevásárlóközpontba, mondjuk Szaúd-Arábiában, és azt fogod látni, hogy a fiatalok farmerben és baseballsapkában lógnak a McDonald's-ban" - fogalmazott.

A BusinessWeeknek egy bejrúti egyetemista, Matthew Noujaim azt is elmondta, hogy a Közel-Keleten a fiatalok körében igen népszerű a rap és a hip-hop, de a hivatalos kiadók és rádiók nemigen foglalkoznak ezzel a műfajjal. "Senki sem akar befektetni egy helyi tehetségbe" - panaszkodott Noujaim, aki egyébként maga is rappel. A november közepén induló MTV Arabia ezt a rést is betömi, direkt erre a térségre kreált húzóműsorával, a Hip Hop Na (vagyis Az én hip-hopom) című tehetségkutatóval.

A műsor házigazdái kezdetben tíz arab nagyvárosba látogatnak el, ahol friss tehetségek után kutatnak - a cím alapján könnyen kitalálható, hogy nem operaénekeseket keresnek. Az ifjú előadók elbírálója Qusai Khidr szaúd-arábiai rapper lesz, de munkáját segíti a nyugati világban is ismert, palesztin származású producer, Farid Nassar, aki Fredwreck néven például Snoop Doggal vagy 50 Centtel is dolgozott együtt a tengerentúlon.

Az arab MTV elindítása még csak a kezdet a Viacom számára: a médiacég vezetői a Nickelodeon és a Comedy Central helyi változatán is törik a fejüket - az arab országok lakói már csak azért is megfelelő célcsoportot jelentenek számukra, mert kétharmaduk 25 év alatti.