Haragszanak a Szökésre

Vágólapra másolva!
Egy amerikai fegyintézet vezetője kifakadt, mert nem tudnak munkaerőt találni a rabok mellé. Úgy látja, hogy ebben a Prison break is hibás.
Vágólapra másolva!

Scofield, Burrows és rosszarcú társaik valóban megléptek a Fox Riverből, és A szökés-ben ábrázolt fegyőrök szinte kivétel nélkül gátlástalan gazemberek, korrupt fickók voltak, de nehezen hihető, hogy valaki egy tévésorozatot összekeverjen a valósággal. A börtönök komor ábrázolásáért nem a filmkészítőket kell hibáztatni, mert valószínűleg a valóságban is előfordult már párszor, hogy valakit akarata ellenére is elkapott egy húsz évre lesittelt nagyobb melák, és homoszexuális tevékenységre kényszerítette.

Mich Lucas, a Charleston County fegyintézet igazgatója a minap épp elkeseredetten nyilatkozta, hogy bővítené az állományt, se senkit nem tud felvenni, mert rossz híre van a börtönöknek. Hatvan fegyőrre lenne szükségük, de nemigen kapkodnak az állásokért, a www.lowcountrycops.com weboldal és A szökés című sorozat miatt. "Nem mondhatnánk, hogy ezek egy valós képet festenének az embereink jelleméről és munkájáról. Sőt, teljesen hamis a kép, amit ezek sugallnak" - mondta.

A tévésorozatok ereje persze képes arra, hogy megváltoztassa pár néző gondolkodását, de aligha csak a Prison break a hibás a munkaerőhiányért. A CSI sikere után valóban ezrek tódultak, hogy helyszínelők lehessenek, de a Heroes repülő embere láttán senki nem próbálta utánozni őt, és a Lost repülőgép-katasztrófája sem lehetett riasztó adatokat olvasni arról, hogy radikálisan csökkent volna a repülni kívánók száma.