Leállhat több tévés sikersorozat

Vágólapra másolva!
A körülbelül 12 ezer tagot számláló Amerikai Írók Céhe (Writers Guild of America) nagy valószínűséggel sztrájkba kezd október 31-én, igen távol állnak ugyanis attól, hogy a stúdiók és tévétársaságok teljesítsék jelenlegi követeléseiket. Ha a munkaszünet elhúzódik, az azt is jelenti, hogy az amerikai televíziózás egy időre unalomba fullad: jönnek az előre meg nem írt - vagyis inkább kevésbé pontosan megírt - sorozatok, azaz a realityk, mint az Amazing race, a Survivor vagy a sztárkövető show-k.
Vágólapra másolva!

Október 30-án jár le az írók kollektív szerződése, amelyet szeretnének számukra kedvező módon megújítani: a mostaninál kétszer többet kérnek a DVD-eladások után járó jogdíjakból, és külön pénzt kérnek a speciális médiára (internetre, mobiltelefonra) írt tartalmakért. Emellett azt is szeretnék elérni, hogy a reality műfajokban dolgozó írók is a többiekkel egyenlő mértékben kapják fizetésüket - a vitába épp csak ez utóbbi pont érintettjei nem kívánnak beszállni, így ők sztrájk esetén is elkészítik a realitykhez szükséges, "jelképes" forgatókönyvet.

A céhbe (vagyis tulajdonképpen szakszervezetbe) tömörült írók június óta tárgyalnak követeléseikről a filmstúdiókkal és tévétársaságokkal: az eleinte ígéretesnek látszó megbeszélések egy idő után befulladtak, sőt a Writers Guild of America (WGA) egyik szóvivője szerint egyre rosszabb a helyzet. Így igen nagy a valószínűsége, hogy az írók - a realitymunkások kivételével - október 31-én már egy ujjal sem nyúlnak tollhoz vagy klaviatúrához, a tévétársaságok (és az amerikai nézők) számára pedig elérkezik az ínség időszaka.

Persze ez nem feltétlenül következik be, minden attól függ, hogy mennyi idő után tudnak megegyezni a felek - bár hozzá kell tennünk, a legutóbbi komoly írósztrájk 1988-ban 22 hétig, vagyis körülbelül öt és fél hónapig tartott, ami mintegy 500 millió dolláros kárt okozott a tévéknek. Ha a munkaszünet most is így elhúzódik, akkor akár arra is lehet számítani, hogy a 2008-ban visszatérő sikersorozatok, a Lost és a 24 is csúsznak. Így sem kell azonban egész idő alatt kizárólag realityken élnünk, az előrelátóbb csatornák ugyanis jó pár plusz epizódot előre berendeltek vezető sorozataikból.

A WGA egyébként, amellett, hogy védi tagjai érdekeit a munkáltatókkal szemben, különféle szolgáltatásokat is nyújt, például szerzői jogi ügyekben segít, és működtet egy regisztrációs rendszert, amelyben be lehet jegyeztetni a forgatókönyveket - ezzel is kisebbíti a plágium esélyét. Ezenkívül a szervezet hitelesíti elvileg az összes, filmen megjelenő írói kreditet, vagyis annak ellenőrzésével, útmutatásai alapján kerül fel a stáblistára az írók neve. A céh 1948 óta minden évben saját díjjal (Writers Guild Awards) tünteti ki legkiválóbb tagjait - a díjnak ma már olyan presztízse van, hogy az Oscar előszobájának is szokták tekinteni a szakmában.