Hatrészes sorozat, sci-fi-rajongóknak

Vágólapra másolva!
November 19-én este kilenckor indul az AXN-en A sci-fi mesterei című sorozat.
Vágólapra másolva!

Hat, egyenként 45 perces részből álló sci-fi sorozattal rukkol elő a napokban az AXN, mely olyan szerzők műveire épül, mint Robert Heinlein, Harlan Ellison vagy Walter Mosley.

Az epizódokban olyan ismert arcok tűnnek majd fel, mint Terry O'Quinn, aki a Lost-hívek számára John Locke-ként, a titokzatos kopasz emberként ugrik be, de szerepel még Anne Heche (számtalan filmben játszott, A férfi fán terem című sorozatban pedig főszereplő), vagy épp Malcolm McDowell is (Mechanikus narancs, Caligula és ezer más film).

A sci-fi rajongói több ismerős témával találkozhatnak: az Ébredés című epizód például arról szól, hogy az iraki háborúban elesettek közt egy emberszerű, de mégis nem nélküli, furcsa lényre bukkannak, aki akár más planéta küldötte is lehet. A Kistestvér című rész viszont már egy olyan jövőben játszódik, ahol a gyanúsítottnak racionálisan gondolkodó, érzelmileg nem megfogható, programozott gépeket kell meggyőznie ártatlanságáról.

A sorozat első része november 19-én este kilenckor kerül a képernyőre.