Vágólapra másolva!
Miután a közelmúltban összeszedtünk rengeteg férfi szinkronhangból tízet, melyek hozzánőttek a sorozatkarakterekhez, most ugyanezt megpróbáljuk a hölgyekkel is megtenni. Természetszerűleg a lista erősen szubjektív, de a kimaradt nevekkel és hangokkal nyugodtan lehet tiltakozni a kommentek között. Nyilvánvalóan nem egy neves "szinkronszínészünk" marad ki, mint Zsigmond Tamara, Hegyi Barbara, Györgyi Anna, olyan okokból, hogy foglalkoztatottsága miatt rengeteg hang társítható hozzájuk - előnyben voltak tehát a ritkábban szinkronizálók.
Vágólapra másolva!

A szakmában dolgozók, megfigyelésünk szerint, nem szeretik ha "szinkronszínészként" emlegetik őket, ugyanis a szinkronhangok tulajdonosai szerint valaki vagy színész, vagy nem az, ennek megfelelően ott is vannak kasztok, különbségek, így logikusan nem mindegy, hogy valaki főszereplőnek ad hangot, vagy tömegjelenetben ordibál.

Mivel tévérovatról van szó, továbbra is csak sorozatsztárokkal foglalkozunk. Pár hete a karakterhez nőtt férfi szinkronhangokról írtunk, kiemelvén tíz olyan magyar férfiszínészt, akit ha hallunk, és nem látunk, nem biztos, hogy a valódi arcuk ugrik be elsőnek: talán épp Doktor House, Duncan MacLeod, Columbo vagy Al Bundy. Most tíz női hangot emelünk ki: mind kiváló, de nem állítjuk, hogy feltétlenül a legjobbak. Egyszerűen csak annyira jellemzőek, hogy az adott sorozatkaraktert már el sem tudjuk képzelni más magyar hanggal.

Kökényessy Ági

Kivel nőtt össze? Rachel Greennel a Jóbarátok-ból, de olyannyira, hogy ezek után - bár nemegyszer előfordult - úgy érezzük, elképzelhetetlen lenne, hogy Jennifer Anistont más szinkronizálja a filmekben. Kökényessy Ági tipikusan olyan casting volt, ahol nem a karakter hangjához, hanem inkább az egyéniségéhez, kinézetéhez kerestek magyar hangot, és a választás, mint utólag kiderült, telitalálatnak bizonyult. Bár a kisördög természetesen azt mondatja velünk, hogy ha más hazai színésznő kölcsönzi 10 évig a hangját a karakternek, akkor talán éppúgy szuperlatívuszokban beszélnénk róla e hasábokon.

És azóta hol hallhattuk? Rengeteg helyen, hiszen a szinkronszakmában felettébb foglalkoztatott a művésznő. Sorozatfőszerepei közül a nem túl régen befejeződött Bűbájos boszorkák Phoebe-je (Alyssa Milano) említendő (8 évig szinkronizálta pár betegség miatt kihagyott epizód kivételével), de ő a magyar hangja A férfi a fán terem (Men in Trees) Marinjének, akit Anne Heche alakít. Ő szinkronizálja Mary-Louise Parkert a Nancy ül a fűben című frenetikus, marihuánás sorozatban, sőt mostanában, vagyis a 7. évadtól a Will és Grace című szitkomban Karen is az ő hangján szólal meg.