A televíziózás legszexisebb női

Vágólapra másolva!
Az AOL Television összeállította a televíziózás történetének legszexisebb női karaktereit: 50 csinos hölgyet sorakoztattak fel.
Vágólapra másolva!

Minden idők legszexisebb női tévése, az AOL szerint Pamela Anderson, aki a Baywatch fürdőruhás szerepében dobogtatta meg először a férfinézők szívét. Annak idején bizonyára sokan szívesen fuldokoltak volna a Santa Monica-i öbölben, megeshetett ugyanis, hogy az Anderson által játszott vízimentő, CJ élesztette újra a delikvenst. A színésznő utána a VIP - Több mint testőr című sorozatban is játszott, ahol neki köszönhetően ugyancsak nem a cselekmény vált a leglényegesebb elemmé.

Az AOL listáján a második helyet egy idősebb - és ma már sajnos rákbetegségben szenvedő - szépség, Farah Fawcett foglalja el, akit a Charlie angyalai-ban ismerhettünk meg a hetvenes évek közepén. A dobogó alsó fokán egy nálunk kevéssé ismert színésznő, Lynda Carter áll, akinek bájait főként a Wonder Woman című képregény-feldolgozásban csodálhatták meg az amerikaiak.

Az első ötbe befért még a T. J. Hooker csinos kolléganőjét játszó Heather Locklear, az újabb időkből pedig a Született feleségek latin dominája, a Gabrielle-t alakító Eva Longoria. Az ötvenes listán olyan színésznők találhatók még, mint az Egy rém rendes család-ban domborító Christina Applegate (19.), Jennifer Aniston (21.), Goldie Hawn (24.), a Xenaként ismert Lucy Lawless (37.) vagy éppen a vámpírvadász Buffy, azaz Sarah Michelle Gellar (50.).

A teljes lista ezen a linken olvasható egyben, akik viszont szeretnék mindegyik szépséget fényképpel együtt látni, azok az AOL honlapján lapozhatják végig egyesével a névsort. A hölgyekről és a sorrendről pedig nálunk, a kommentekben lehet vitatkozni.