Vágólapra másolva!
Idén április 4. és 6. között rendezik a Kamera Hungáriát: a korábbiakhoz képest két új kategóriában is lehet pályázni.
Vágólapra másolva!

A Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivál a hazai tévés szakma legjelentősebb találkozójának számít, amelynek - a tavalyi pécsi helyszín után - idén Veszprém ad otthont.

A nyolcadik alkalommal megrendezett fesztivál legfontosabb újítása, hogy idén, a korábbiak mellett új, a kor technikai lehetőségeit figyelembe vevő kategóriákban is összemérhetik tudásukat a résztvevők: online videómegosztókon szereplő anyagokkal és mobiltelefonnal készített filmekkel is lehet pályázni.

Az új "versenyszámok" mellett természetesen a régi kategóriák is megmaradtak, így többek között szórakoztató és magazinműsorokkal, dokumentum- és portréfilmekkel, tudományos-ismeretterjesztő anyagokkal és hír műfajú műsorokkal is pályázhatnak az alkotók vagy a tévétársaságok, produceri irodák.

A versenyműveket 2008. január 29-ig lehet benyújtani, a nyertesek 2008. április 9-én a Magyar Nemzeti Galériában vehetik át az elismerést. Az április 4-től 6-ig tartó fesztiválon, a versenyben lévő műsorok seregszemléje mellett - a hagyományokhoz híven - idén is gazdag szakmai és közönségprogramok várják majd az érdeklődőket.