A Terminator visszatért

Vágólapra másolva!
Vasárnap debütált a Fox csatornán a Terminator-filmek alapján készült tévésorozat, a The Sarah Connor Chronicles. Ha olyan siker lesz belőle, mint amit az első nézettségi adatok és az eddigi visszhangok jósolnak, akkor jó esély van rá, hogy a széria hamarosan átkerül hazánkba is - ezért igyekeztünk összeszedni, hogy mit kell tudnunk Sarah Connor és fia újabb kalandjairól, és levadásztunk két videót is.
Vágólapra másolva!

Mindenekelőtt érdemes kitérni arra, hogy a sorozatnak miért most, a tévés szezon közepén volt a bemutatója: hagyományosan a januártól áprilisig tartó időszakot szokták midseasonnek nevezni, és általában ismétlések vagy a főszezonban indult, ám idejekorán elkaszált szériák helyett szoktak ilyenkor új sorozatot indítani. Általános tapasztalat, hogy a midseason sorozatok gyengébbek szeptemberi társaiknál, a tévétársaságok ugyanis szeretik ekkorra időzíteni azon műsorok premierjét, amelyeknek pilotját elfogadták ugyan, de sikerükben már nemigen bíznak.

Persze azért akadnak kivételek, amikor egy midseason sorozat felülmúlja az elvárásokat: annak idején évad közepén indult mondjuk a Dallas vagy a Twin Peaks, de hogy frissebb példát említsünk, a Grace klinika is. A Fox ez évben az ismétlések mellé tolt be öt új sorozatot januárra, mondván, hogy egyensúlyban legyen az ismert műsorok és az újdonságok aránya - ezek közül a The Sarah Connor Chronicles-nek van a legnagyobb esélye arra, hogy kiemelkedjen.

Erre mutattak az előzmények is, hiszen nyugodtan kijelenthetjük, hogy a The Sarah Connor Chronicles volt az év legjobban várt midseason sorozata; és ezt támasztják alá az első nézettségi eredmények is, a Terminator-sorozatra ugyanis átlag 18,3 millió amerikai volt kíváncsi. A Reuters szerint ekkora nézettségű premierje legalább két éve nem volt a Foxnak, de hozzá kell tennünk, hogy ehhez a szép eredményhez, a nagyfokú érdeklődésen kívül, nyilván hozzájárult a sztrájkhelyzet is, amely miatt a nézők nemhogy új műsorokhoz, de bejáratott sorozatok új évadjaihoz sem igen jutnak.

A The Sarah Connor Chronicles, a történetet tekintve, ott folytatja, ahol a Terminator második része abbahagyta: az ott ábrázolt események után pár évvel, 1999-ben játszódik. Sarah Connor és kamasz fia, John már nem menekül a gonosz robotok elől, hanem inkább harcba száll velük: John is tisztában van vele, hogy egyszer majd ő lehet az emberiség megmentője, de egyelőre még csak készül erre a szerepre. Helyzetüket nehezíti, hogy nemcsak a jövőbeli ellenséggel, de a jelen hatóságával is meggyűlik a bajuk, miután felrobbantották az egyik robotgyárat.

Sarah Connor szerepét Linda Hamiltontól Lena Heady vette át, akit leginkább a 300-ból, Gorgo királynőként ismerhetnek a moziba járók; Johnt a Hősök közönségkedvence, a sorozatban Zach bőrébe bújt Thomas Dekker alakítja. Arnold Schwarzenegger a tévés változatban nem szerepel, van viszont egy jó kis csavar a történetben: a segítő robot itt nem egy hasonlóan kemény férfi, hanem egy csinos, törékenynek tűnő lány, aki John iskolatársának adja ki magát - őt a Firefly-ból vagy a 4400-ból ismerős Summer Glau játssza.

Néhány perc az első epizódból:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=rrBrSfpUJmeVKxeQ


A lány bevonása érdekes színt adhat a történetnek, hisz egyrészt szeretjük látni, ahogy harcol, verekszik, másrészt persze Johnnal sem teljesen egyértelmű a kapcsolatuk. Ahogy a fiút játszó Thomas Dekker fogalmazott egy, a Crave Online-nak adott interjúban: "Van egy határozott vonzalom Cameron és John között, aminek a beteljesedése technikailag lehetetlen, és ez elhomályosítja a határokat ember és robot között". Dekker még hozzátette, hogy bár a fiú szíve összetörik, amikor rájön, hogy választottja egy robot, azért még reménykedik.

A színész az interjúban elárulta, hogy a sorozatban igen sok, látványos akciójelenetnek lehetünk tanúi (ami a filmek ismeretében nem éppen meglepő), viszont arra is rámutatott, hogy ez önmagában még kevés lenne egy sikeres szériához. Szerinte azonban az alkotók tisztában vannak a televíziós műsorok szabályaival, így az évad során számos olyan helyzetbe keverik a szereplőket, amire a nézők nem is gondolnának.

A második rész előzetese:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=gu8EDQY6IWp7Ors5


Az alkotókra pedig nem lehet senkinek panasza, hisz a remek színészek mellett a producereknek egy olyan nagyágyút is sikerült megnyerniük, mint David Nutter. Ha a bemutatkozó rész rendezőjének neve nem is cseng mindenki számára ismerősen, azt el kell ismernünk, hogy érti a szakmáját: olyan sorozatokat indított már be, mint az Odaát vagy a Smallville, és egyébként is valószínűleg televíziós rekordot tart azzal, hogy a The Sarah Connor Chronicles zsinórban már a tizenharmadik pilotja volt, amit elfogadtak a tévécsatornák.

Többet a témáról a sorozatjunkie-n!