Oprah saját tévécsatornát indít

Vágólapra másolva!
Amerika legbefolyásosabb tévés személyisége megalapította az Oprah Winfrey Networköt: 2009-ben indul a műsorvezető saját csatornája.
Vágólapra másolva!

Oprah Winfrey Amerika legjobban kereső tévés személyisége: a TV Guide idevonatkozó listája szerint 2006-ban úgy 45 milliárd forintnak megfelelő összeget szedett össze. Vagyonát most tovább növelheti azzal, hogy tévécsatornát alapít, melyen nyilván a saját vezetésű műsoroknak is szorítana helyet.

Legfontosabb műsora, a The Oprah Winfrey Show a legnagyobb nézettségű talkshow az Egyesült Államokban, hetente körülbelül 30 millió embert ültet a képernyők elé. Oprah egyébként igencsak hat a közönségre: a Forbes tavalyi listája szerint ő volt a legbefolyásosabb híresség, olyanokat utasítva maga mögé, mint Madonna vagy David Beckham - egyik műsorában például a Katedrális című regényről beszélt, mire a könyv a legkeresettebb árucikké vált az amazon.com-on.

A műsorvezető sok tévés és filmes produkcióban feltűnik, könyveket ír és saját újságot jelentet meg - most tévécsatornát is indít, miután nem volt megelégedve az Oprah Goes Online című kísérlettel, amelyet egy másik kábeladó indított. Mint mondta, hiányzik neki az irányítás lehetősége, hogy minden szinten beleszólhasson a készülő műsorokba.

A csatorna a tervek szerint 2009 közepétől fog működni, a jelenlegi Discovery Health Channel helyett - Oprah ugyanis a Discovery Communicationsszel állapodott meg az adó elindításáról. A műsorvezető a céggel közösen jelenleg ügyvezető igazgatóját keresi, aki a csatornával kapcsolatos tényleges teendőket intézné; Oprah maga a programokért és az arculatért lenne felelős.