2008 a sorozatos DVD-k éve lesz

2008.01.22. 23:31

Egy hete még arról számoltunk be, hogy a sorozat-DVD-k piacán komoly fellendülés volt tapasztalható 2007-ben. Illendő, hogy a 2008-as előrejelzéseket is megvizsgáljuk, mert bizonyára sokan vannak, akik szeretik szép dobozban tartani eredeti kedvenceiket.

Ha valaki tévésorozatok DVD-n történő megvásárlásáról beszél, akkor gyakran a legkelendőbbeket, a Jóbarátok-at vagy a Szívek szállodájá-t emlegeti. Nem szabad viszont megfeledkezni arról sem, hogy a forgalmazók szerződéseinek köszönhetően az itthon kevésbé nézett vagy tévében egyáltalán nem adott, sőt, még nagyobb eladásokat sem jelentő rétegsorozatok is megjelennek: így azok szeme is felcsillanhat egy-egy cím láttán, hallatán, akik egyébként megvetik az országos kereskedelmi tévékből áradó műsorfolyamot.

Ezekről a kevésbé kommersz sorozatokról is illendő lenne megemlékeznünk, ha már a 2007-es felhozatalt taglaló cikkünkben nagyvonalúan átsiklottunk a felettük: hiszen itthon nem csak a fiktív sorozatok kezdenek teret nyerni, hanem az ismeretterjesztő műfajba tartozó alkotások is, a rajzfilmekről nem is beszélve. Többek között igen népszerű a boltokban az év végén megjelent, nálunk a Spektrumon sugárzott Embergyerek című, a csecsemők fejlődéséről és képességeiről szóló nagyszerű angol sorozat, amely nem csak a gyakorló, hanem a leendő szülőknek remek mankót ad a gyerekneveléshez.

Persze az ismeretterjesztés a DVD-polcokon általában földrajzi vagy biológiai jellegű, erről tanúskodnak Michael Palin vagy David Attenborough sorozatainak sorozatos megjelenései. Előbbi, miután körbeutazta DVD-formában is a Földet és megjárta a Szaharát, a Himaláját és követte Hemingway-t, 2007-re (legalábbis hazai időszámítás szerint) elmerészkedett a sarkkörökre, valamint a Csendes-óceán térségébe. A nagy öreg, Attenborough esetében meg sem próbálkozunk a hozzá kapcsolódó sorozatok felsorolásával, inkább csak kiemeljük a klasszikus Élő bolygó sorozatot, valamint a kivételesen szép felvételekkel tarkított Paradicsommaradak földjén című dokumentumfilmet.

Jönnek a Feleségek, a Lost

2008-ban a kiadók hírei szerint a legtöbb eddig megjelent sorozat folytatódik, így akik eddig szorgosan gyűjtögették, folytathatják a raktározást például a Szívek szállodájá-nak következő évadaival. Hasonlóképpen kiteljesíthetik gyűjteményüket az Elnök emberei-nek nagy rajongói, hiszen a politikai tematikájú sorozat záró, hetedik évada is közeleg, a Fórum Home még az év első felében meg kívánja jelentetni.

Ugyancsak újabb évaddal, a hatodikkal folytatódik az itthon a tévében még csak harmadik évadánál tartó 24, s mellette a Dallas, a Doktor House és várhatóan a Lost - Eltűntek, valamint a Született feleségek sem ússza meg újabb szezon nélkül. Mint ahogy a rétegsorozatnak számító Wendy ül a fűben és A főnök rajongói is örülhetnek 2008-ban kedvenc sorozatuk második évadainak.

Persze újdonságokkal is szolgál a 2008-as év, akár a retrósorozatokat, akár friss sikersorozatokat nézzük. Előbbiekből a Knight Rider és a Columbo beindított egy folyamatot, melynek folytatása elsődlegesen a Miami Vice-ban és a Magnum-ban csúcsosodhat ki - előbbit a hajdani sugárzás óta csak egyszer lehetett látni, az RTL Klubon, ráadásul új szinkronnal, míg utóbbira nem is olyan régen a Viasat3 csapott le és adta jó ideig.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK