Családban marad

Vágólapra másolva!
A Viasat3-on elindult Az elnöknő című sorozat, melynek egyik főszerepét Donald Sutherland játssza. A színész egy viszonylag friss szériában, a Dirty Sexy Money-ban is szerepel, úgy tűnik hát, hogy fia, Kiefer nyomdokába lépett, aki a 24 kedvéért nyergelt át a moziról a tévére. Nem ők az egyetlen apa-fiú páros, melyet a kis képernyőről (is) ismerhetünk - lássuk, kik kezdtek még efféle családi vállalkozásba.
Vágólapra másolva!

Donald és Kiefer Sutherland

Mindkét színészt elsősorban filmszerepeiből ismerhetjük, tekintve, hogy Donald a hatvanas, Kiefer pedig a nyolcvanas években kezdte pályáját, de mindketten csak a kétezres években fordultak komolyabban a tévés produkciók felé. Az IMDb tanúsága szerint Donald ugyan tévés vendégszerepekben kezdett el színészkedni, de 1969 és Az elnöknő indulásának éve, vagyis 2005 között mindössze két sorozat készítésében vett részt - ez idő alatt több tévéfilmben játszott, de ezek közül jó, ha az X polgártárs-ra emlékszünk.

A két ominózus sorozat a Simpson család, illetve a Frankenstein című miniszéria volt: előbbihez értelemszerűen csak a hangját adta kölcsön, és ezzel a hírességek igen népes táborához csatlakozott - fia is részese volt a sárga família kalandjainak, a 400. epizód 24-paródiájához mozgatta rajzolt énje hangszálait. Donald tulajdonképpen Az elnöknő-vel kapta első rendszeres sorozatszerepét: itt egy inkorrekt, soviniszta politikust jelenít meg; a Dirty Sexy Money-ban egy gazdag család sötét ügyekkel teli fejét játssza.

Hasonlóképp Kiefer is csak a 2001-ben indult 24-gyel vette a tévé felé az irányt, előtte jóformán csak a Saturday Night Live egyszeri házigazdájaként láthattuk a kis képernyőn. Jack Bauer szuperügynök figurája hamar népszerűvé vált, a sorozat idén már a hetedik évadját kezdte volna, az írósztrájk miatt azonban csúszik a bemutatása - Kiefer a kényszerszünetet arra használta fel, hogy leülje börtönbüntetését, amit ittas vezetés miatt szabott ki rá a bíróság.

Martin és Charlie Sheen

Martin Sheen szerepeinek sorát számtalan tévés vendégszereplés gyarapítja: olyan sorozatok egy-egy epizódjában láthattuk, mint a Végtelen határok, a Flipper, az Alfred Hitchcock bemutatja vagy a Kerge város. Első rendszeres szerepét - Donald Sutherlandhez hasonlóan - egy politikai sorozatban, Az elnök emberei-ben kapta, ahol 148 epizódon keresztül játszotta a fiktív amerikai elnök, Josiah Bartlet szerepét.

martinsheen.net

Martin Sheen Az elnök emberei-ben

Fia, Charlie a Kerge város-sal mutatta meg, hogy nemcsak a mozivászonra készült vígjátékokban, de tévés sitcomban is megállja a helyét. Az igazi kiugrást azonban a Two and a Half Men jelentette, amelyet hamarosan idehaza is láthatunk a Viasaton. Szintén egy szituációs komédiáról van szó, mellyel Charlie a legjobban megfizetett tévés színészek közé tornázta fel magát, alakításáért pedig Emmy- és Golden Globe-díjra jelölték - egy epizód erejéig egyébként apját is bevitte a sorozatba.

Kirk és Michael Douglas

Hollywood talán legismertebb apa-fiú párosa, akik közül legalább az egyiket szorosabban is a tévéhez tudjuk kötni: a fiú, Michael 1972 és 1976 között játszott a San Francisco utcáin című bűnügyi sorozatban, amely talán a rendőrpárosokra alapozó szériák prototípusa volt. Michael a fiatal Keller nyomozót játszotta, jóval idősebb társát, Stone felügyelőt pedig a karakteres arcú Karl Malden alakította - volt itt autós üldözés, lövöldözés, egyszóval minden, ami egy zsarus sorozatba kell, ráadásul rengeteg vendégszereplő (Leslie Nielsen, Larry Hagman, Tom Selleck, James Woods) is felbukkant, az egyik epizódot pedig maga Michael rendezte.

A San Francisco utcáin nyitó képsora:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=st6wCeIFZbbWRFZa


Kirköt hosszú (1946-ban indult) pályafutása alatt, úgy tűnik, nemigen érdekelte a tévé: a kilencvenes évekig - a rengeteg talkshow-ban való szereplés mellett - csak a The Moneychangers című minisorozatban láthattuk, amely Arthur Hailey magyarul Bankemberek címen kiadott könyvéből készült. Aztán 1991-ben jött a Mesék a kriptából című horrorantológia egyik epizódja, majd vendégszereplés a Simpson család-ban, illetve az Angyali érintés-ben.