Gundel megegyezett a TV2-vel

Vágólapra másolva!
Peren kívüli megállapodást kötött Gundel Takács Gábor és a TV2, így a műsorvezetőnek nem kell bíróság elé állnia.
Vágólapra másolva!

Gundel Takács Gábor és a TV2 közös nyilatkozatot adott ki arról, hogy a csatorna eláll a műsorvezető ellen kezdeményezett munkaügyi pertől. "Felek kijelentik, hogy a közöttük fennállt korábbi munkaviszonnyal, a munkaszerződésben foglalt versenytilalmi megállapodással, illetve a munkaügyi perrel kapcsolatosan egymással szemben semmilyen igényt nem érvényesítenek, az ügyet lezártnak tekintik" - áll a közleményben.

A műsorvezető még tavaly év elején döntött úgy, hogy otthagyja a kereskedelmi csatornát: a TV2 először egy engedély nélküli, vagyis előre nem egyeztetett nyilatkozatért akarta beperelni Gundelt, de aztán komolyabb fordulatot vett az ügy, mivel Gundel nem várta meg a szerződésbontás utáni, hat hónapos moratóriumot, hanem egyből átigazolt az MTV-hez.

Gundel akkor úgy nyilatkozott, inkább kifizeti a szerződésszegéssel járó büntetést, de nem szeretne fél évre megválni a képernyőtől. Mint ismeretes, azóta a közszolgálati tévé Az örökös című kvízműsorát vezeti, amivel az Áll az alku! után tért vissza a játékos vetélkedők világába.

A mostani megegyezésre számítani lehetett, hisz egyrészt a TV2 sem volt olyan vehemens az ügyben, másrészt Gundel is ápolni szerette volna a jó viszonyt a csatornával, ennek egyik jele volt, hogy megjelent a TV2 születésnapi műsorában is. "Az életemnek nagyon fontos korszaka volt az, amelyet a TV2-nél töltöttem. Azt, hogy perben állunk, mindig is sajnáltam, az a véleményem, hogy a szép dolgokra kell emlékezni, abból pedig volt bőven" - mondta akkor a Bors magazinnak.