Új kultsorozat születhet

Vágólapra másolva!
Hamar kultstátuszba emelkedhet az ausztrál Maffiózók-ként emlegetett Underbelly, melyet már az első epizód után rengetegen töltöttek le videómegosztó oldalakról.
Vágólapra másolva!

Múlt héten volt a premierje az Underbelly című sorozatnak, melyet a Maffiózók ausztrál változataként emlegetnek a kritikusok, a Melbourne-ben játszódó széria ugyanis a helyi alvilágot veszi górcső alá. A sorozat "természetesen" tele van erőszakos jelenetekkel, és a szex sem hiányozhat belőle.

Érdekes a történetben, hogy valódi események alapján készült, a kilencvenes évekbeli bandaháborúkat, illetve a maffia részleges felszámolását vette alapul. Többeket ráadásul a valódi nevükön szólítanak a sorozatban, ezért Victoria államban be is tiltották: a szóban forgó bűnözők ellen ugyanis még mindig folyik a peres eljárás, a sorozatban látottak pedig könnyen befolyásolhatják a bírákat.

A sorozatot nagy érdeklődéssel követték a nézők, és az első epizódot a premier után alig 24 órával már közel 30 ezerszer töltötték le a legnépszerűbb torrent oldalakról. Csak összehasonlításképp, a némileg hasonló jellegű Drót legutóbbi epizódját négy nap alatt töltötték le 38 ezren.