Kínai gyerek nem nézhet Pokémont

Vágólapra másolva!
Kína kiterjeszti a külföldi rajzfilmek elleni tilalmát, így a családi órákban már csak hazai gyártású produkciókat sugározhatnak a gyerekcsatornák.
Vágólapra másolva!

A kínai kormány 2006 augusztusában hozott rendeletet arra, hogy megvédje a hazai rajzfilmipart a külföldi konkurenciától: ennek értelmében bizonyos idősávban csak kínai produkciókat lehet sugározni. Május 1-jétől lép életbe a rendelet kiterjesztése, amely már a 18 órától 21 óráig tartó családi órákra, vagyis a legnagyobb nézettséget produkáló időszakra is vonatkozik.

A rajzfilm- és gyerekcsatornáknak el kell tehát felejteniük eddigi sikerműsoraikat, amelyek között jelenleg olyan, világszerte népszerű alkotások találhatók, mint a SpongyaBob Kockanadrág, a Miki egér vagy a Pokémon - utóbbi a japán rajzfilmek közé tartozik, amelyek egyébként is igen kedveltek a kínai gyerekek körében. A kormány azonban saját rajzfilmeket vetítene nekik: ezek között igen sok az ősi Kínát megidéző, mitologikus történet.

Kína más tekintetben is érdekesen viszonyul a nyugati műsorformákhoz: hajlandó ugyan átvenni azokat, de minden esetben saját képére formálja. A Legyen ön is milliomos! helyi versenyzői például hiába nyernek hatalmas összeget, nyereményüket nem tarthatják meg, hanem fel kell ajánlaniuk jótékony célra.

A kínai Megasztár is számos korlátot állított a versenyzők elé: felhívta a figyelmüket arra, hogy "ne törekedjenek extravaganciára és eredetieskedésre", adjanak elő "egészséges és etikus" számokat. A versenynek "méltósággal" kellett lezajlania, nem volt szabad "kiáltásokba vagy könnyzáporba torkollnia".