Pálffy István fél évre eltűnik

Vágólapra másolva!
Pálffy István fél év fizetés nélküli szabadságra megy, addig egy korábbról ismert híradós, Siklós András helyettesíti őt a képernyőn.
Vágólapra másolva!

Siklós András jelenleg is a Magyar Televízió Híradó-jának dolgozik szerkesztőként, de a jövőben a képernyőn is feltűnik, ő fogja helyettesíteni Pálffy Istvánt annak féléves távolléte alatt. A 47 éves újságíró nem ma kezdi a szakmát, 20 éves tapasztalattal rendelkezik a közszolgálati hírszolgáltatásban.

A Híradó régi-új arca 1985-től 1997-ig a Magyar Rádió munkatársa volt, többek között a Hírszerkesztőség turnusvezetőjeként és a Krónika munkatársaként dolgozott. Közben külsősként vezette a Magyar Televízió Híradó-ját, később pedig a reform hírműsorként számon tartott Egyenleg csapatát erősítette.

1997-ben az MTV-hez szerződött: csaknem két évig volt a Híradó-nál, majd 2000 őszéig a köztévé első internetes oldalának szerkesztőség-vezetőjeként dolgozott. Három év kihagyás után tért vissza a Magyar Televízióhoz, ahol azóta is szerkeszti a Híradó főkiadásait, emellett pedig műsorvezetője volt a Parlamenti Napló-nak és a Kormányváró-nak.

Tavaly májusban - több más régi műsorvezető mellett - egy estére már visszatért a Híradó műsorvezetői székébe. Most ismét látható lesz a képernyőn: D. Tóth Kriszta mellett a műsor másik meghatározó arcaként mond híreket esténként fél nyolctól, első alkalommal jövő hétfőn, vagyis március 3-án.