Vágólapra másolva!
A Gfk Hungária februári kutatási eredményeire rápillantva kiderül, hogy a hazai médiaszemélyiségek élmezőnye nemigen változik, akkor sem kopik jelentősen az ismertség, ha valaki hónapokig nem szerepelt tévéműsorban vagy a bulvárlapokban. A Megasztár egykori döntősei közt viszont jócskán akad olyan, akinek neve hallatán a nagy többség egyetlen kérdőjellé változik, és elkerekedett szemmel csak ennyit kérdez: "Hogy kicsoda?!"
Vágólapra másolva!

Nem titok, hogy a televíziók mérik képernyőseik ismertségét, népszerűségét, hogy megtudják, ki az a médiaszereplő, aki sikerre tudna vinni egy haloványabb licencvetélkedőt, vagy ki az, aki miatt nem megy, mondjuk, egy reggeli, beszélgetős műsor. Néha saját kutatásokat rendelnek el a tévék, néha meg rápillantanak a Gfk Hungária kutatási eredményeire. A cég havonta 400 főt kérdez meg médiaszemélyiségek ismertségével, népszerűségével kapcsolatban, így kiderül, kitől mászunk falra, arckaparás közepette, állati hörgéseket hallatva, vagy kiért rajongunk annyira, hogy képével díszítjük nagyképernyős tévékészülékkel ellátott nappalinkat.

2008 februárjában a legismertebb hazai médiasztárok közt szerepelt Geszti Péter, Gundel Takács Gábor és Bochkor Gábor, ugyanakkor száz megkérdezettből 97 azonosította Sebestyén Balázst vagy Szulák Andreát is. Alföldi Róbert és Liptai Claudia neve hallatán és fotója láttán húszból csak egy tanácstalan megkérdezett maradt, de még ez is jó adat, mert Marsi Anikó vagy Csisztu Zsuzsa csak 90 százalék körüli ismertséggel bír.

Az ismertség persze nem jelent egyben kedveltséget is. A megkérdezettek legszívesebben Gundel Takáccsal, Gesztesivel, Badárral, Liptaival vagy Kulkával innának meg egy sört vagy egy jó limonádét, ugyanakkor Győzikének hiába van 92 százalékos ismertsége, vagy hiába tízből kilenc magyar tudja, ki az a Majka, előbbit a megkérdezettek 60 százaléka utálja, utóbbit meg 42 százalék nem bírja elviselni. Kissé meglepő az amúgy ártalmatlan Galambos Dorinát kísérő erős ellenszenv, róla 72 százalék volt negatív véleménnyel, és 44 százalék kifejezetten utálta.

Az utált médiaszemélyiségek egyben azok, akiknek magas a "burn out"-mutatójuk, azaz róluk vélekedik leginkább úgy a köznép, hogy eleget szerepeltek, nincs több bennük, és mindenkinek jobb lenne nélkülük. Ezt a mutatót vizsgálva megállapítható, hogy Győzike, Majka, Dorina, Bochkor Gábor, Sebestyén Balázs vagy Csisztu Zsuzsa aligha nyerne választást itthon.

Megasztárok, mikrosztárok

A Megasztár-sorozat ugyan nem mindig hozta az elsöprő nézettségi adatokat, a TV2-nek mindenképp jó volt imázsépítésre, mivel egy olyan tehetségkutató volt, mely témát adott másnap az embereknek, és a felszínre dobott olyan tehetségeket is, akik amúgy ismeretlenek maradta volna akár még évtizedekig. A legtöbb szereplő persze azóta nem váltotta meg a világot, nagy részük éppúgy ötven-száz néző előtt koncertezik, mint tette azt a műsor előtt.

A döntőbe jutottak kiemelt figyelmet kaptak akkoriban, a TV2 a Mokká-ba invitálta őket rendszeresen, állandóan felbukkantak az Aktív-ban is, ugyanakkor a bulvárlapok is szívesen tették őket címlapra, mivel velük (civódásaikkal, szerelmeikkel, családi bánatukkal) jobban el lehetett adni a lapot, mint egy falusi korcs által megharapott, ismeretlen postással vagy egy ecuadori, kétfejű, mutáns nyúllal.

Forrás: [origo]

Mind ismerős?

Ahogy az várható is volt, nem minden döntős tudta tartani az akkori népszerűségét. Széles Izabella például már csak 12 százalékos ismertséget tud felmutatni, jóllehet alig két éve még sms-szavazatok tízezreit kapta. A viszonylag ismeretlen személyeket a válaszadók ugyanakkor nem szívesen gyömöszölnek bele a "kedvelt" vagy "utált" dobozokba, így a Megasztár korai kiesője a válaszadók 64 százalékának semleges volt.

Baktai Anikó szintén a Megasztár-ban vitézkedett, ment is néhány fordulót, de a jó hangi adottságok ellenére sem volt képes huzamosan a médiában maradni. Mára már csak a válaszadók negyede ismeri fel kép és név alapján. Az őt felismerők 16 százaléka pozitív véleménnyel van róla, 43 százaléka viszont negatívan látja, amit nem nagyon értünk, mert tudtunkkal nem tett semmi gonoszat, még a bulvárlapok sem cikkeztek arról, hogy szabadidejében a kiskertben naposcsibéket gyújtogatna nagyítóval.

A szintén csinos Kovács Tímea a többiekkel együtt a TV2 dalversenyében tűnt fel, sok héten át volt képernyőn, de mára már a legtöbb honpolgár nem tudja hová tenni emlékeiben. 24 százalékos ismertsége van, a válaszadók felének közömbös, harmada viszont pozitívan vélekedik róla - még akkor is, ha csak halovány emlékekkel bír a produkcióiról.

Forrás: [origo]

Kósa Ivett

Hoffmann Mónika a megkérdezettek 32 százalékának volt valahonnan ismerős, és hasonló számokat mutat fel Bálint Ádám is. Kettőjüknek a többi mutatója is hasonló: előbbi valamivel több embernek semleges, utóbbit viszont hangyányival többen kedvelik - de a magyarok kétharmada ennek ellenére csak tűnődve vakarássza fejét, ha meglátja őket, mert sejtelme sincs, honnan lehetnének ismertek. A napokban ismét feltűnt a színes újságokban Dér Heni - ő már valamivel jobban áll, neki 38 százalékos az ismertsége, és a válaszadók 43 százaléka jó véleménnyel van róla, még akkor is, ha már levetkőzött egy férfimagazinnak.

Szabó Leslie 42 százalékos ismertséggel bír, Nagy Edmond 54, Schmidt Vera 55, Szabó Eszter 60 százalékot jegyez, azaz ők még valamennyire a felszínen vannak, hol egy lemezzel, hol egy gyerekszüléssel. Torres Dani is győztesnek tekinthető, mivel négyből hárman felismerik - ugyanakkor nem meglepő, hogy a gyakori médiaszereplők, mint Rúzsa Magdi, sokkal ismertebbek a piaci kofák és az agysebészek köreiben is.