Az igazság iszonyatos ára

Magyarországon a poligráf - közismertebb nevén a "hazugságvizsgáló" - használatának tárgyi és személyi követelményei nincsenek szabályozva. A közéletben lényegében bárki alkalmazhat ilyen készüléket, és csupán a lelkiismeretén múlik, hogy megvalósítja-e a szakmai elvárásokat úgy technikai, mint emberi vonatkozásban. Az Igazság ára című TV2-es vetélkedő nagy port kavart, sokan foglalkoznak vele: mi egy rendőségi szakértőt és egy pszichológust kérdeztünk a játék lényegéről, technikai és érzelmi hátteréről.

A poligráfos vizsgálat

Krispán István pszichológus, a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársa és egyben a poligráffal kapcsolatos munka egyik legelismertebb hazai szakértője elmondta: csupán a rendőrségi törvény, a büntetőeljárásról szóló törvény egy-egy bekezdése, a személy és tárgykörözésről szóló törvény, illetve egy belügyminiszteri rendelet foglalkozik ezzel a területtel, az is meglehetős szűkszavúsággal, csupán a vizsgálható személyre és néhány feltételre vonatkozóan.

A szakértő véleménye szerint nagy adóssága ez a törvényalkotásnak, hiszen éppen az emberi, személyiségi jogok garantálása miatt lenne fontos, hogy ki, milyen képzettséggel, milyen feltételek mellett folytathat poligráfos vizsgálatokat. A nemzetközi gyakorlat - különös tekintettel a rendőrségi munkára - szigorúbb és konkrétabb. Általában felsőfokú végzettség szükséges, valamint megfelelő szakmai képzettség, amelyeket - például az USA-ban - az Amerikai Poligráf Társaság által akkreditált tanfolyamokon lehet megszerezni.

A szakma íratlan szabályai szerint a vizsgált személy előzetes, önkéntes írásos beleegyezése szükséges - enélkül sem rendőrségnél, sem polgári életben nem alkalmazható a poligráf. A pácienst tájékoztatni kell minden, a vizsgálattal kapcsolatos dolgokról. Ide tartozik az is, hogy előre ismertetni kell a kérdéseket is, hiszen a tényleges vizsgálat közben már nincs lehetőség értelmezési problémákba bonyolódni; fontos, hogy mindkét fél ugyanazt értse mindegyik kérdésen.

Ezt követően kapcsolják rá az alanyra a készüléket. Elméletileg olyan műszerrel érvényes csak a próba, amely alkalmas a mellkasi, hasi légzés, galvános bőrreakciók, vérnyomás, illetve a pulzushullámban bekövetkezett változások egyidejű és folyamatos regisztrálására. Ekkor a vizsgáló felteszi a kérdéseket. Általában minden kérdéssort megismételnek, típusától függően kétszer, háromszor, szükség esetén akár többször is. A kérdéssor egyéb kérdések mellett legfeljebb öt releváns kérdést tartalmaz, a közismert műsorban látható huszonegy helyett. Krispán István ezzel kapcsolatban megjegyezte: nehezen tud elképzelni olyan vizsgálati metodikát, amely ilyen sok kérdést tartalmaz.

A tesztelés befejezése után is átbeszélik a kérdéseket, feleleteket - természetesen azokra koncentrálva, amelyek szükségesek lehetnek ahhoz, hogy az eredményt pontosabbá tegyék, vagy bizonyos reakciókat megmagyarázzanak. Előfordulhat ugyanis, hogy a vizsgált személynek is csak a tesztelést követően jutnak eszébe olyan dolgok, amelyek érthetővé tesznek bizonyos reakciókat.

Forrás: [origo]

Szexuális szokásokra vonatkozó kérdést soha nem tehetnek fel (csak ha ilyen jellegű bűncselekményben nyomoznak). A szakértő megfogalmazta: nagyon erőteljes és ezért akár félrevezető reakciót adhat például a homoszexualitásra, egyéb, sokak által szélsőségesnek tartott erotikus viselkedésmintára való utalás olyan embernél, aki ezektől kifejezetten viszolyog. Krispán István nem tartja szerencsésnek az olyan jellegű kérdéseket sem, amelyek azt feszegetik, fizettek-e már valakinek a szexért. A legtisztább lelkiismeretű nő esetében is előfordulhat, hogy például egy rövid, de nagyon gavallér módjára viselkedő férfival töltött románcot ilyen kérdés hatására akaratlanul is másképp értékel - különösen hazugságvizsgálat közben.

Forrás: [origo]

Hol a hulla, illetve ki szereti az embereket?

A nyomozás érdekében lefolytatott vizsgálatok során kizárólag tényszerű kérdéseket lehet feltenni. Ennek megfelel a "Tudja, hol van az anyósa holtteste?", ám a "Szereti-e az embereket?" már kevésbé. Különös tekintettel arra, hogy ez utóbbin két ember teljesen eltérő érzéseket és viselkedésmintákat érthet. Szélsőséges példával élve: az anyósát elásó, éppen csak átlagos intelligenciahányadossal rendelkező terhelt esetleg őszintén meg van róla győződve, hogy általában a legjobb szándékkal és érzésekkel viseltetik embertársai iránt, ám a minden egyes hajléktalannal együtt fázó-éhező pap számára ugyanez a kérdés komoly lelki válságot okoz, és arra döbbenti rá, hogy "nem eléggé". Hasonló kategóriába tartoznak az olyan kérdések is, mint az "Egyformán szereti mindegyik gyermekét?", vagy bármely, a konkrét személyt valamilyen okból mélyebben érintő, tényszerűen megválaszolhatatlan kérdések, és az azokra adott, utólag lemoshatatlan válaszok.

Forrás: [origo]

A szakértő kitért arra a sokat vitatott kérdésre is, hogy milyen a vizsgálat hibaszázaléka. A bűnüldözői munkában a kérdező felkészültségétől, szakmai tapasztalatától, a vizsgált személy pszichológiai, fiziológiai jellemzőitől, valamint az alkalmazható vizsgálati eljárástól függ - fogalmazta meg. A civil szférában, netán egy televíziós játék előkészítése során még többet nyom a latban a vizsgáló személye. Hiszen ilyenkor nyilvánvalóan nem a bűnüldözés, hanem a minél extrémebb szituáció megteremtése, és a nagyobb nézettség elérése a cél. A vizsgáló etikai normáitól függ, hogy ennek kivizsgálásában meddig hajlandó elmenni.

A televíziós műsor hivatalos védői és a fórumokon megnyilvánuló néhány rajongó előszeretettel hivatkozik arra, mennyire kicsi a hibaszázalék. Ez a nyomozói munkában szerencsére tényleg így van, ám itt más eszközök is segítik a rendőröket. A show jellegű műsor valószínűleg sem az előkészítő fázisban, sem a "szembesítéskor" nem törekszik egy-egy kérdés alapos, mindenre kiterjedő vizsgálatára.