Csinos nők álomvilága

Vágólapra másolva!
Talán emlékeznek még a nézők a Topmodell-re, ami annyira lapos volt, hogy Aktmodell-t kellett belőle csinálni - persze csak képletesen, hisz a két műsort más csatorna vitte. Az mindenesetre tény, hogy a Topmodell nem aratott nagy sikert, ellentétben eredetijével, az America's Next Top Model-lel: az anyaműsor már a tizedik évadjánál tart, a formátumot pedig több mint harminc országban megvették. Mindezt annak ellenére, hogy a versenyzők közül eddig gyakorlatilag senki nem nyert semmit.
Vágólapra másolva!

Az America's Next Top Model egy viszonylag egyszerű koncepcióra épül: eressz össze 10-14 lányt, akik profi (és a kívülállók számára szórakoztató) felkészítéssel versengenek a topmodell státusért. A műsorral elvileg nem lehet nagyot bukni, hisz a szép nők és a versenyformátum kombinációja sok nézőt vonzhat, nem csak a férfiak körében. A Tyra Banks volt szupermodell által kiötlött produkció a várakozásoknak megfelelően teljesített: indulása évében, 2003-ban első lett a UPN adó nézettségi listáján, és későbbi csatornáján, a CW-n is a legnézettebb műsor volt a 2006-2007-es televíziós szezonban.

Úgy tűnik azonban, hogy a produkciónak csak tévés vonatkozásban van befolyásoló ereje, a modellszakmát nemigen izgatják fel az innen kikerülő tehetségek. Az NBC érdekeltségi körébe tartozó MSNBC a realityk legnagyobb veszteseiről szóló gyűjtésében is megemlítette a lányokat, azzal a szöveggel, hogy mindegy, ki kerül ki győztesen a versenyből, soha nem lesz belőle a címben ígért híresség, vagyis Amerika következő topmodellje. Nem elég, hogy a verseny során olykor megalázó fotózásokon, gyakorlatokon kell részt venniük a jelentkezőknek, a nyertes úgy, ahogy van, el is tűnik a süllyesztőben, modellként csak aljamunkákat fog kapni.

Az első széria győztese, Adrianne Curry jóformán csak azzal vált ismertté, hogy levetkőzött a Playboynak, és hozzáment egy valaha jobb napokat látott komikushoz, Christian Knighthoz, akit leginkább a Brady család-ból ismerhetünk. A második nyertes, Yoanna House odáig vitte, hogy a nyáron ő vezetheti az annak idején a Big Brother-t is kiötlő Endemol új realityjét, a Queen Bees-t, a harmadikként "befutott" Eva Pigford pedig a Smallville-ben kapott egy vendégszereplési lehetőséget tavaly decemberben - valljuk be, el tudunk képzelni szebb sikersztorit is. Itt jegyezzük meg, a magyar verseny első helyezettje, Nagy Réka sem nyerhetett túl sokat a Topmodell-el, legalábbis a műsor óta nemigen lehet róla hallani.

Az America's Next Top Model nem mentes a botrányoktól sem: egyszer például egy nőszervezet tiltakozott a műsor ellen, mert a modelljelölteket hullának maszkírozva fotózták az egyik adásban. A lányoknak ráadásul bűncselekmények helyszínét idéző környezetben kellett pózolniuk, gyilkosság áldozataként, így volt, akit "megfojtottak", másokat "lelőttek" egy-egy kép kedvéért. A National Organization for Women (vagyis az amerikai hölgyeket összefogó nemzeti nőszervezet) New York-i tagozatának vezetője, Sonia Ossorio egyből támadást indított az adás ellen: "A nők elleni erőszak sajnos valódi problémája a társadalomnak, így nincs szükség arra, hogy a szórakoztatóipar úgy állítsa a középpontba, hogy viccet csinál belőle."

CW Network

Lányok a tizedik évadból

Máskor a műsort beharangozó posztereket szedették le a tisztes polgárok, akiknek valamiért szúrta a szemét pár bikinis, dzsungelkörnyezetben pózoló lány. A marketingesek 2007 elején buszok oldalán elhelyezett, hatalmas poszterekkel hirdették az America's Next Top Model új szezonját: a kampány a Los Angeles-i körzet egészében futott, de csak Santa Monicán panaszkodtak a lakók - érdekes, hogy pont egy kedvelt üdülőhelyen, ahol amúgy is minden második nő bikiniben mászkál az utcán. A dolog vége az lett, hogy a jó ízlés nevében (és a közösségi vélekedést szem előtt tartva) a helyi közlekedési vállalat eltávolította a hirdetményeket.

És akkor még nem is beszéltünk Tyra Banksről, akit - annak ellenére, hogy ő maga is fekete - többször bélyegeztek már rasszistának: a hölgy ugyanis állítólag sűrűn el szokott ejteni olyan megjegyzéseket a válogatók során, mint hogy "I don't want another black bitch", vagyis (finom fordításban) "nem akarok még egy fekete libát". Nem csoda, hogy a nigériai változatot szinte el sem kezdték, máris lekeverték, többek szerint ugyanis ez csak egy olcsó fogás volt arra, hogy Banks tisztázza magát a rasszizmus vádja alól, nem is akart igazi tévéműsort kerekíteni a kezdeményezésből.

Forrás: [origo]

A magyar versenyzők

Mindenesetre az America's Next Top Model számos országba átkerült, Afrikában is ment rendes változata, Ghánában egy tizenhárom részes évadot leadtak. A show-t ezenkívül olyan, a nemzetközi televíziózás színterén kevéssé jegyzett országok is átvették, mint például Szingapúr, Malajzia vagy a Fülöp-szigetek, sőt, a nyugati műsorformátumokat fenntartással kezelő Kínában is vetítették. Nem csak országokra lebontva rendeznek versenyeket, de nagyobb földrajzi egység is előállt már a maga verziójával: jelenleg is fut a Super Model Centroamérica (vagyis a közép-amerikai Topmodell), a skandináv topmodell címéért pedig dán, svéd és norvég lányok egyaránt versenyezhetnek.