Harmincas nőkre vágynak

Vágólapra másolva!
Profiljától eltérő módon sorozattal próbálkozik a VIVA. A cél egyértelmű: bővíteni a nézőtáborát.
Vágólapra másolva!

Beverly Hills 90210 április 7-től hétköznap esténként fut ezután a VIVA-n, azaz, aki nagyvárosi csillogásra, gazdag fiatalok szerelmi életének precíz megfigyelésére, féltékenységre, hűtlenségre és kis drámákra vágyik, az nyolckor már kapcsolhat is az eddig főképp tinédzsereknek szórakozást nyújtó zenei csatornára. A közelmúltba vezető kaland nyolckor kezdődik, és minden este két részt vetítenek, egymás után.

A középiskolai élet minden öröme és bánata benne van a sorozatban: gondok a suliban, az első szerelem, az első nagy csalódás, amit követ a többi nagy csalódás, füllentések, összetört barátságok, szétválások, rövid életű boldogságok és egyéb történetek a nagyvárosi tizenévesek életéből.

Ezzel a lépéssel a VIVA azt szeretné elérni, hogy a nézettség úgy emelkedjen, hogy húsz fölöttiek is rátaláljanak közben a tévére. Logikusan ezt a sorozatot - a mai tinik mellett - főképp azok a huszonéves, vagy harmincas nők választják majd, akik szerették régen, újranéznék, és közben nem találnak maguknak való filmet-sorozatot a nagyobb, országos tévéken.

A West Beverly Hills High School gazdag látogatóiról szóló soroztat tíz évadot élt meg, 1990 és 2000 közt futott. Négy Golden Globe-jelölésig jutott, több kis díjjal gazdagodott.