Vágólapra másolva!
Aki annak idején lemaradt a Csillagkapu történeteiről, az most az AXN-en elkezdheti elölről az egészet.
Vágólapra másolva!

Az AXN az első epizódtól kezdve leadja a már-már klasszikusnak számító sci-fi sorozatot, a Csillagkapu-t, így, aki korábban a TV2-n nem követte figyelemmel a műsort, most megteheti. A címben jelzett csillagkapu egy világok közti átjáró, melyen keresztül több más dimenzióba eljutnak a különleges csapat tagjai: furcsa lényekkel találkoznak, és megpróbálnak választ találni az emberiség nagy kérdéseire.

A Csillagkapu 1994-ben indult az azonos című mozifilmmel, majd a szóban forgó sorozaton kívül még egy tévés szériát (Csillagkapu: Atlantisz) és egy rajzfilmet (Stargate: Infinity) készítettek, valamint dolgoznak egy harmadik sorozaton (Stargate: Universe) is, amely 2009-ben kerülne képernyőre. Az első sorozat 1997 óta megy, eredetileg a Showtime-on indult, de az ötödik évad után átkerült a Sci Fi Channelre.

A széria egyik főszereplője Richard Dean Anderson, aki a McGyver címszereplőjeként már korábban is bizonyította, hogy nem riad vissza a veszélyektől. A csapat egyetlen női tagja Carter őrnagy, az ő feladata, hogy a csillagkapu működését vizsgálja, a földiektől eltérő világokból pedig haza hozza azt a tudást, amely az emberiség továbbfejlődésének szempontjából fontos lehet.

A Csillagkapu április 20-tól minden szombaton és vasárnap reggel nyolctól, dupla részekkel jelentkezik az AXN-en.