Naomi Campbell az Ugly Betty - Címlapsztori évadzáró epizódjában kapott vendégszereplési lehetőséget.

A szupermodellként ismert Naomi Campbell stílusosan egy divatmagazin szerkesztőségében, vagyis a nálunk Címlapsztori címen vetített Ugly Betty-ben fog megjelenni. Az alkalmi színésznő különleges szerepet kapott, hisz a második évad utolsó részében tűnik fel - az évadzárás pedig mindig izgalmas a sorozatrajongók számára.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Campbellnek pontosan mi lesz a szerepe, erről az Ugly Betty részéről nyilatkozó Becki Newton (a sorozatban Amanda) sem tudott mit mondani. Tréfásan csak annyit jegyzett meg, hogy ő előzőleg annyit kért a készítőktől, ne kelljen egy jelenetben sem a modell mellé állnia, mert eltörpülne mellette.

Úgy volt egyébként, hogy Campbell már az első évadban, illetve a második évad elején feltűnik, de aztán az írósztrájk miatt meg kellett húzni a sorozat forgatókönyvét. Az Ugly Betty-ben már korábban is voltak neves vendégszereplők: egy-egy epizódban önmagát alakította Victoria Beckham és a KISS zenekar tagja, Gene Simmons is.  

Így elképzelhető, hogy Campbellnek "csupán" önmagát kell majd eljátszania, de összetettebb színészi munkára is számíthatunk tőle. A modell több filmben, például a Girl 6 - A hatodik hang-ban vagy a Wong Foo, kösz mindent! - Julie Newmar-ban szerepelt, tévés produkciók közül pedig olyan sorozatokban láthattuk, mint a Kaliforniába jöttem vagy a Veszélyes küldetés.