Smallville: újabb távozó

Vágólapra másolva!
A Lex Luthort játszó Michael Rosenbaum után Chloe megformálója, Allison Mack is otthagyhatja a sorozatot.
Vágólapra másolva!

Alig telt el egy hét azóta, hogy Michael Rosenbaum bejelentette távozását, máris újabb színész készül otthagyni a Superman ifjúkorát bemutató Smallville-t. Úgy tűnik, hét évad után a Chloét játszó Allison Macknek is elege lett, bár a színésznő ezt még nem erősítette meg hivatalosan, a hír a TV Guide által szerzett belső információn alapul.

A cikk szerzője szerint elképzelhető, hogy Mack ezzel a húzással csak több pénzt szeretne kicsikarni a producerektől, hiszen Rosenbaum távozásával nagyobb szükségük lenne rá a sorozatban - tárgyalási pozícióját csak erősíti, hogy a Lana Langot játszó Kristin Kreuk is csak pár epizód erejéig szeretne megjelenni a soron következő nyolcadik szezonban.

A készítők semmiképp sem szeretnék, hogy Mack távozzon, hisz akkor a majdani Superman, vagyis Clark Kent mellett csak Lois maradna főbb karakterként - az ő közös sztorijukat pedig már bemutatták a Lois és Clark: Superman legújabb kalandjai-ban (melyben Dean Cain és a Született feleségek-ből ismerős Teri Hatcher játszották a főszerepet).

Ha nem sikerül Mackkel megegyezni, az is elképzelhető, hogy véget ér a Smallville. A sorozat amúgy is bajban van, hisz a színészeken kívül már otthagyta a stábot két alkotó, Alfred Gough és Miles Millar is, akik mind a hét évadon keresztül showrunnerként tevékenykedtek a sorozatnál.