Megvan az új István király

2008.05.12. 17:07

A tizenkét részes döntőfolyam végén, május 10-én, szombaton eldőlt: a négy István-jelölt közül Feke Pál színész alakíthatja majd a címszerepet a jubileumi István, a király előadásán júniusban. A végső döntésbe kettőmilliónál is több néző kapcsolódott be.

A nézők döntése alapján Koroknai Árpád és Feke Pál küzdhetett meg a főszerepért a négy jelölt közül. A párbajt követően a zsűri egyhangú döntést hozott: mindannyian Feke Pál alakítását ítélték meggyőzőbbnek. Ezzel teljes a Társulat: Szikora János kijelölte a nyolc főszereplőt, és azt is ismertette, kik éneklik a mellékszerepeket a premieren.

Az István, a király jubileumi előadását június 18-án mutatják be a Papp László Budapest Sportarénában. Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját Szikora János rendezi. Az új produkcióról tv-felvétel készül, amelyet az eredeti bemutató negyedszázados évfordulóján, augusztus 20-án sugároz majd a Magyar Televízió. A premiert követő előadásokon kettős szereposztásban játsszák majd a darabot, így azok is színpadra állhatnak, akik a szerepdöntők során második helyre kerültek.

Gundel Takács Gábor műsorvezető olvasta fel Medveczky Balázs MTV-alelnök üzenetét, melyben bejelentette, hogy a Magyar Televízió egyéves szerződést ajánl a Társulat tagjainak.

A több mint háromórás produkcióra az éppen tévénézők 16 százaléka volt kíváncsi, a végső párbajt és a döntést minden ötödik tévéző figyelemmel kísérte. Ebben az időszakban az m1 nézettsége megközelítette vagy elérte a kereskedelmi csatornákét.

KAPCSOLÓDÓ CIKK