Nem büdös a Hal a tortán

Vágólapra másolva!
Múlt pénteken a napról napra jobb nézettséget szállító Hal a tortán 1,45 millió nézőt vonzott, miközben a később kezdődő és hamarabb véget érő Barátok közt lecsökkent 1,53 millióra. Nyertek tehát Berényiék, de a TV2 igen régen volt ilyen közelségben a verhetetlennek tűnő RTL-es szappanoperához. Ugyanezen az estén a célcsoportban a gasztroreality 32,8%-ot, a BK pedig 36,6%-ot ért el.
Vágólapra másolva!

Még mindig az RTL Klub a legnézettebb magyar televízió (24,6 százalék figyeli átlagban), de a TV2 zárkózik fel, mert múlt héten már 21,9 százalékot ért el. A harmadik továbbra is az MTV, mely ezúttal 10,7 százalékot jegyzett. A kereskedelmi célcsoportban csak 3,4 százalékpont az RTL előny, bár estére, főműsoridőre a különbség megnő.

A Barátok közt újra visszakúszott a legnézettebb műsorok listájának élére, a legerősebb estéjén 1,7 millió magyar figyelte - ami jócskán elmarad a télen elért 2-2,2 milliós nézettségtől. A második helyen a TV2 Hal a tortán-ja, mely sokkal magabiztosabban mozog a "halálsávban", mint a Berényi família ellen rendre elvérző, komoly ellenállást kifejteni nem tudó sorozatok. Legutóbb talán az Áll az alku tudta pár héten át megszorongatni az RTL-es szappanoperát, azaz a főzőshow 1,51 milliós legjobb eredményének még akkor is örülhetnek a csatornánál, ha ez nem is jelent győzelmet.

Jól ment még múlt héten a Fókusz, romantikus vígjátékkal is gyakran jó nézettséget lehet hozni, így a Derült égből Polly is összegereblyézett 1,34 millió tévézőt. Az Esti Showder során pont ennyien győződtek meg róla, hogy Fárby nem csak, hogy nem tudja, mi az a South Park, de fel sem készült a számára láthatóan érdektelen vendégekből. A tízbe befért még egy akcióvígjáték (Én, a kém), egy vetélkedő (A széf), egy magazinműsor (Napló) és két sorozat (Cobra 11, Doktor House).

Az MTV ezúttal két műsorral véteti magát észre a Top 30-ban. A Csináljuk a fesztivált úgy tűnik, hogy jó formátum és jó időpontot is találtak neki, mert a tévézők bő 20 százaléka figyelte, 908 ezren nézték. Az Antal Imréről szóló emlékműsor lett a csatornánál a második, 863 ezer néző nosztalgiázott a humoristával. A leglátványosabb és legfordulatosabb hazai sorozat, a Tűzvonalban 469 ezer nézőt vonzott.

Az ATV szokás szerint vasárnap este volt erős, ezúttal a Névshowr második felével értek el jobb eredményt, akkor a műsor megelőzte a Viasatot és az m1-et, legalábbis a kábeles háztartásoknál. A bekapcsolt tévék 9,4 százalékán futott a beszélgetős műsor.

18-49

A kereskedelmi célcsoportban is nyert a Barátok közt, de a dobogón is csak RTL-es műsorok vannak, mint az Én, a kém, illetve a Miami helyszínelők. A TV2 a negyedik helyet csípte meg Doktor House-szal és a Hantaboy című vígjátékkal. A tízben ott van még az Esti Showder, a Cobra 11, és három film.

A Kiválasztott utolsó műsora csak 25,1 százalékos közönségaránnyal futott, holott döntő volt, azaz nyilván jobbat vártak tőle. A TV2 újabb műsorai közül a Popdaráló kikapott az Édes drága titkaink című sorozattól, Az igazság ára pedig csak 17,5 százalékot ért a célcsoportban - a csatorna már be is jelentette, hogy ősszel nem folytatja a vallatós műsort.