A világ legnépszerűbb tévésorozata

Vágólapra másolva!
A tévésorozatok világában mindenféle toplistákat fel lehet állítani: nem is olyan régen az Empire magazin rukkolt elő egy "minden idők 50 legjobb sorozata" listával. A nézettségi listák alapján viszont egy népszerűségi sorrendet is fel lehet állítani - azonban mi szembe megyünk mindenféle mért adattal, és nem azt mondjuk, hogy a Jóbarátok, a Vészhelyzet, a Grace klinika vagy a Doktor House a legnépszerűbb sorozat, sőt, még csak nem is a Miami helyszínelők, mely világszinten a legnézettebb, hanem az Esküdt ellenségek-széria.
Vágólapra másolva!

A sikerszéria 1990-ben indult, és vele kapcsolatosan mindössze egy nevet kell megjegyeznünk magunknak, Dick Wolf nevét, aki elkészítette a sorozatot. Ha nem is napi írói szinten, de azóta is folyamatosan bábáskodik mellette.

Az Esküdt ellenségek magyar című eredeti Law & Order-sorozat (idehaza a TV2 négy évadját adta le) egy sima procedurális krimisorozat, mely még annyiban sem eredeti, hogy rengeteg esetben megtörtént esetekre, újság szalagcímekre építkezik, azok alapján készítenek el egy kitalált történetet. Az újdonság az Esküdt ellenségek-formulában ott rejtezik, hogy mind a bűnüldözők, vagyis a rendőrök (Law, vagyis törvény), mind az ügyészek (Order, vagyis rend) munkáját bemutatják.

Ez a húzás bármennyire nem tűnik eredetinek, mégis az, mert ha belegondolunk, akkor a legtöbb krimisorozat epizódjának végén kiderül, hogy ki a gyilkos, a rendőrök lecsukják, és a néző elégedetten dőlhet hátra, hogy bár csak a tévéképernyőn, de újabb egy rosszfiúval kevesebb bóklászik az utcákon. Holott azzal tisztában vagyunk, hogy a letartóztatás a való életben közel sem jelent hepiendet, hiszen elég egy jó ügyvéd, és máris tisztára van mosva a gyanúsított. Az Esküdt ellenségek-széria tehát a letartóztatást követő ügyészi munkát is bemutatja és bizony, hogy igazolódjon az előbbi tétel, valóban kiderül, hogy nem mindig minden papsajt, hiszen nem egy történetnek nincs megnyugtató lezárása, igazi befejezése, sokszor nem bizonyosodik be az elfogottról, hogy bűnös-e, és a néző tovább marad kétségei közt.

A meglehetősen szikár és konzervatív alapokra építkező, szinte akciómentes és inkább beszélgetős sorozat jelenleg a 18. évadját tapossa, és ősztől kezdi meg a következőt. Dick Wolf célja egyértelmű, minden idők leghosszabban adott sorozatának birtokosa akar lenni, hiszen az eddigi csúcstartó, az 1955-ben bemutatott westernsorozat, a Gunsmoke 20 évadon keresztül volt látható a képernyőn, és bizony az Esküdt ellenségek már nincs is olyan messze ettől. Éppen ezért Dick Wolf és az egója még erőteljes költségcsökkentésre is hajlandó volt a cél érdekében, hiszen a tavalyelőtt gyengécskén szereplő sorozat csak úgy maradhatott életben, ha a büdzsét megnyirbálják.

Bármennyire is fix az Esküdt ellenségek formulája (ezért is szeretik a nézők, meglepetések biztos, hogy nem érik), a szereplők már kevésbé fixek, ami nem is véletlen, hiszen az efféle sorozatokban szinte mindenki lecserélhető. Való igaz, hogy 18 évadon át senki sem lett volna képes megmaradni egy karakter bőrében, de a Law and Order valóban nagykanállal fogyasztja állandó szereplőit: a jelenlegi felállásban Jeremy Sisto és Anthony Anderson idén csatlakozott a sorozathoz, míg Alana De La Garza tavaly, a 17. évadban. Biztos pontot a 4. évad óta a Van Buren hadnagyot alakító S. Epatha Merkerson és a McCoy ügyészt az 5. szezon óta játszó Sam Waterston jelenti.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A siker természetesen a formula megtöbbszörözését szülte, így született meg egy, még az eredeti Esküdt ellenségek-nél is népszerűbb sorozat, a Law and Order: Special Victims Unit (itthon a TV2 és a Hallmark adja Különleges ügyosztály címmel, s jelenleg a 3. évadjában jár a sorozat). Az 1999-ben indult, jelenleg 8. szezonját taposó SVU-ban a hangsúly a szexuális bűnesetekre tevődött át, ezeket nyomozzák a sorozat kezdetétől állandó rendőröket alakító színészek: Mariska Hargitay, Christopher Meloni vagy Richard Belzer.

2001-ben újabb Esküdt ellenségek-leágazásnak örülhetett a nagyérdemű. Az idén 7. évébe lépett a Law and Order - Criminal Intent-ben a fő témát a nagy horderejű, úgynevezett "high profile" ügyek jelentik és érdekessége volt a szériának, hogy míg az előbb említett sorozat népes színészgárdával dolgoztak, addig az itthon, a Hallmarkon hat évaddal bíró Esküdt ellenségek: Bűnös szándék mindössze négy fix szereplővel kezdődött.

A három sikersorozat után furcsa lehet feleleveníteni, hogy létezik egy bukott próbálkozása is Dick Wolfnak, mégpedig a Law and Order: Trial by Jury, mely itthon a TV2-n Esküdt ellenségek: Az utolsó szó jogán címen futott, és szakított a klasszikus nyomozós, kikérdezős formulával (talán ez is volt a bukás oka), és inkább a bírósági tárgyalásokkal foglalkozott, azon belül is az esküdtek abban betöltött szerepével.

Egyébként az Esküdt ellenségek mintájára a Helyszínelők sikere is hasonló spinoff-parádéra késztette a készítőket, így már nem csak Las Vegasban, hanem Miamiban és New Yorkban is bőszen keresik a szakemberek a nyomokat, és sokak szerint már csak idő kérdése egy negyedik Helyszínelő-sorozat.