Tordy Géza Kossuth-díjas színművészt választották a nemzet színészévé a májusban elhunyt Raksányi Gellért helyére a címet viselő művészek szerdán Budapesten - jelentette be Jordán Tamás, a Nemzeti Színház leköszönő főigazgatója és Alföldi Róbert, a teátrum leendő vezetője.

Tordy Géza a pályáját 1956-ban Kaposvárott kezdte, 1957-ben 2 évre Szegedre szerződött, utána a Magyar Néphadsereg Színháza, illetve a Vígszínház tagja lett. 1963-1967 között a Madách Színház társulatának tagja volt, majd visszatért a Vígszínházba. 1982 óta tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

1985-től 1988-ig rendezője, majd három éven át főrendezője volt a veszprémi Petőfi Színháznak. 1992-ben a Győri Nemzeti Színház művészeti vezetője lett. 1995-től a Budapesti Kamaraszínház főrendezője volt. Érdemes művész, kiváló művész, a Jászai Mari-díjat először 1970-ben, másodjára 1977-ben kapta meg, a Kossuth-díjat 1991-ben érdemelte ki.

Rengeteg színházi szerepe és számos rendezése (A vágy villamosa, Bűn és bűnhődés, Az aranyember, Furcsa pár) mellett forgatott is, alakította Baradlay Jenőt A kőszívű ember fiai filmadaptációjában. Olyan filmekben játszott, mint a Külvárosi legenda, a Fűre lépni szabad, a Húsz óra, a 80 huszár, a Klapka légió, az 1990-es Édes Anna, a Világszám, illetőleg legutóbb az S.O.S. szerelem. 1957 óta látható filmen.

 

A bejelentés

Kedvelt szinkronhang, A Keresztapa és Az utolsó tangó Párizsban című filmekben Marlon Brando, a Honfoglalás-ban az Árpádot alakító Franco Nero szinkronhangja volt.  Több alkalommal szinkronizálta Jack Nicholsont, Robert De Nirót, és Robin Williams gyakori szinkronhangja.

A nemzet színészei - Avar István, Berek Kati, Bodrogi Gyula, Garas Dezső, Kállai Ferenc, Király Levente, Komlós Juci, Máthé Erzsi, Psota Irén, Szabó Gyula és Törőcsik Mari - a korábbi alkalmakhoz hasonlóan ezúttal is a nyilvánosság teljes kizárásával ültek össze.

A 2000-ben életre hívott nemzet színésze címet egyszerre 12 művész viselheti. A címet a kulturális miniszter egyetértésével a Nemzeti Színház adományozza annak, aki főszerepekben vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott, 62. életévét betöltötte, illetve négy évtizedet a színészi pályán, vagy 20 évadot - évadonként legalább egy szerepben - a Nemzeti Színház színpadán töltött.