Halálos dokumentumfilm az HBO-n

Vágólapra másolva!
Az HBO augusztusban egy újabb saját gyártású dokumentumfilmet mutat be, amely egy igen nehéz témát, nem mindennapi formában jár körül.
Vágólapra másolva!

"A mennybe kerülök, vagy a pokolba? Nem tudhatom, mi a válasz, hiszen nem ismerem, milyen a menny, és milyen a pokol. Az irodalmi leírások változatosak. Némelyik azt mondja, a pokol szórakoztató, míg a menny kizárólag a megtisztulásról, a szentbeszédről szól... Unalmas" - fejti ki A lét formái főhőse, Jerzy Nowak.

A nyolcvannégy éves lengyel színész (akit többek között a Schindler listájá-ban is láthattunk) tudatosan készül a halálra, próbál megbékélni vele - az ő történetét dolgozza fel az HBO dokumentumfilmje, amely a 47. Krakkói Filmfesztivál közönségdíjas alkotása lett.

Nowak elhatározta, hogy halála után a testét felajánlja az orvostudománynak, kutatási célra: döntése egy olyan, mélyen vallásos országban, mint Lengyelország, elég ellentmondásosnak számít. A filmesek nyomon követik a folyamatot, ahogy a férfi bejárja a szükséges utat, megszerzi a különféle engedélyeket ahhoz, hogy maradványai majd az egyik orvosi egyetemre kerüljenek.

Bepillanthatunk Nowak mindennapjaiba is, miközben az egyetem munkatársai a munkájukról, a gyógyítás tudományos és érzelmi oldaláról mondják el véleményüket.