Rendben volt az MTV-n a foci-Eb

Vágólapra másolva!
Bő 7500 szavazat után kiderült, hogy olvasóink jelentős része elégedett volt a futball-Eb közvetítésével, ami biztató, hiszen közeleg az olimpia. Alig 6,4 százalék morgott erősen.
Vágólapra másolva!

A futball-Eb-t ezúttal is az MTV közvetítette: sokan kíváncsian várták nem csak az összecsapásokat, hanem a stúdióbeszélgetéseket és a kommentátorokat is, főleg azután, hogy két évvel ezelőtt a világbajnokságot elhalászó RTL Klub rengeteg kritikát kapott. Az MTV nem követte el azt a hibát, hogy csak sípszóra kapcsoljon a helyszínre (az RTL Klub nemegyszer lekésett a himnuszokról, mert sietve betett még nyolc reklámszpotot), ezzel pedig máris kapott egy piros pontot. A néző pedig nem bánta különösebben, hogy nem Bajor Imrével meg Koós Jánossal, azaz ismert arcokkal próbálta a csatorna eladni a mérkőzéseket - tudta, hogy azok eladják magukat mindenféle celeb zavaros visszaemlékezése nélkül is.

Az "Elégedett az MTV-s közvetítéssel?" kérdésünkre 7511 válasz érkezett. Olvasóink 25,1 százaléka maximálisan, 11,9 százaléka nagyon elégedett volt az Eb után, 22,1 százalék pedig szimplán az "igen" opcióra bökött. Százból tizenhárom válaszadónak alapvetően tetszett a közvetítés, csak a kommentárotok idegesítették néha, ugyanakkor ötből egy olvasónk válaszolta azt, hogy minden rendben volt, csak unalmasak voltak a stúdióbeszélgetések. 3,2 százalék válaszolta, hogy nem elégedett a nívóval, további 3,2 százalék pedig a "kifejezetten nem" választ adta meg.

A futballtorna nézettségben erősen megdobta az MTV-t három hétre, de azóta kiderült, hogy a közszolgálati csatorna nem tudta megtartani az új nézőket: amint vége lett az Eb-nek, a tévézők visszaszivárogtak a nagyobb kereskedelmi tévékre, kisebb tematikus csatornákra.