Udvaros Dorottya táncol, Horváth Éva szenved

Vágólapra másolva!
Sajtótájékoztatón mutatta be őszi műsorstruktúráját az RTL Klub: a pesti szállodához tartozó bárban annyi képernyőst, celebet vonultattak fel, hogy egy idő után szűkös lett a tér, zsúfolttá vált az egység, alig fértek el egymás mellett Koltai Róbert, Csomor Csilla, Lagzi Lajcsi, Oszvald Marika és a többi húsz-harminc médiaszemélyiség. Lesz sztártánc, utazós-sztáros reality és sztárfőzős show, és persze jönnek az új és régi sorozatok.
Vágólapra másolva!

Nem volt hely Budapesten ezen a napon, ahol magasabb lett volna az egy négyzetméterre eső médiaszemélyiségek aránya, mint a Duna-parti szálló egyik éttermében, ahol az RTL mutatta be a részben már ismert őszi műsorait. A csatorna vezetése nem bízott semmit a véletlenre, délelőttre odarendelte szinte az összes celebet, akiknek nézőfogó erejében hisz: az már bebizonyosodott, hogy az ismeretlenekkel felvett Survivor itthon nem menő, a civilekel forgatott Vacsoracsata bukta. Adott volt hát a jelszó: minél több celebet kell gyömöszölni a műsorokba, mert arra szomjazik a tévéző.

A két nagy kereskedelmi tévé közül az utóbbi években mindig a TV2-nél volt nagyobb a megújulás kényszere, hiszen a nézettségben sokkal több estét nyerő RTL-nek logikusan nem volt érdeke változtatni a struktúrán, nem kellett levennie kéthavonta sorozatokat, vetélkedőket, magazinműsorokat, hiszen a mérések szerint ezeket szerette a nép. Ennek megfelelően a hagyományos RTL-es műsorok maradnak most is, lesz Fábry (kétszáz adás körül jár), Mónika (őrület, de lassan 1400 adást számol), Barátok közt, Győzike is üvöltözik tovább rendületlenül, A széf sikere pedig talán a csatorna vezetőit is meglepte, így folytatják azt is.

Gálvölgyi nem csak a szokásos show-jával jelentkezik, kap egy egész estét is, születésnapja alkalmából - kár, hogy a felvetett előadásból csak Fábry legsötétebb pillanataira emlékeztető minimalista, tamponos-fingós poénokat vetítették le a hol nevető, hol inkább kínosan feszengő újságíróknak (talán a taps a végén a művész színházi munkásságának szólt, nem a szarós vicceknek). A Kész átverés is sikerműsor, marad a csatornán, de a Pókerarc is visszatér, hét adás erejéig, 20 milliós fődíjjal. Peller Mariannal új vetélkedő is lesz, Fogd a pénzt és fuss címmel, ez délutánonként kerül adásba.

A komoly műsorok is visszatérnek, lesz Házon kívül, lesz XXI. század, de a közelmúlt történelme, a politika iránt érdeklődők kapnak még egy műsort, a Rendszerváltó portré-kat is, mely tényleg érdekesnek tűnt az előzetes alapján mindazoknak, akik a világra nyitottan éltek, akiket érdekelt, mi zajlott az országban a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején.

A késő esti sávba száműzött, társadalmi-politikai kérdéseket felvető műsorok persze nem számíthatnak akkora nézettségre, mint a Celeb vagyok, ments ki innen, vagy a Szombat esti láz harmadik menete. Ezek a nagy show-k igen nagy költségvetéssel készülnek, és pont az ilyen nagyobb, saját gyártású produkciók miatt nem kell nagyon félnie a nagy tévéknek a főképp sorozatokkal vagy ismételt filmekkel operáló kicsiktől - ami nem jelenti azt, hogy a kis kábeltévék ne növekednének folyamatosan, a nézettséget tekintve.

Forrás: [origo]

A celebeket dzsungelben megszívató műsorról már írtunk korábban, a sikerét nagyban befolyásolja, kiket küldenek nomád körülmények közé. Soma, Steiner Kristóf, Falusi Mariann, Bárdosi Sándor, Győzike, Horváth Éva, Dér Heni vagy - többek közt - a popénekes Márk utazik Argentínába, hogy az Iguazú-vízesés környékén egy erdei tisztáson éldegéljen, remélhetően távol egy dübörgő diszkótól vagy egy turistákról hemzsegő szállodától. A Szombat esti láz visszatérésére is lehetett fogadni, mert bár igen drága show ez is, az első két táncfolyam szépen teljesített, többször leverte nézettségben a Megasztár-t. Persze ősszel újra egymás ellen futnak, így a tévéző döntheti el, ki az érdekesebb: Eszenyi Enikő és a még ismeretlen énekesek, vagy a táncoló Kiss Ramóna, Csányi Sándor, Rózsa György vagy Udvaros Dorottya.

Filmek és sorozatok is lesznek, természetesen, a művérrel lelocsolt pácienseket és a fehér köpenybe bújtatott szerelmi szálakat kedvelők nézhetik a Vészhelyzet-et, a Grace kliniká-t. lesz Lost negyedik évad, Gyilkos elmék, Cobra 11 és New York-i helyszínelők - utóbbi epizódjai már futottak az AXN-en, a Viasaton.