Joshi Bharat, Mónika: csak a név más

Vágólapra másolva!
Egyelőre a TV2 nem versenyezteti délutáni talkshow-ját Móniká-val, noha jól látszik, hogy az ellene küldött Cápák nem lesz hosszú távon megoldás. Joshi Bharat figyelmes és komoly, megpróbál rendet tenni, mint egy türelmes nagypapa a civakodó unokák közt - az meg hamar kiderül, hogy ez mire elég.
Vágólapra másolva!

Noha cikkírónak nincs olyan ismerőse, ki bevallottan nézné, továbbá szokás fintorogni a műsor neve hallatán, a Mónika mégiscsak egy sikersztori, minden hibájával, felszínességével együtt. 2001 májusában indult, ősztől meg verte már a TV2 műsorait abban a sávban, így előbb több telenovella (Lucecita, Fiorella, Szeretni beindulásig, stb.) kapott ki nézettségben, majd Liptai jött, de a Claudia című talkshow sem volt elég acélos. A Melrose Place sem volt érdekesebb, mint az RTL-es családi perpatvarok és az eltűnt, majd tízezer korty pálinka után megkerült apukák, de Yago, majd Katalin bírónő is hiába próbálkozott.

2003 őszére végre lett ellenfél, Betty, a csúnya lány szorongatta, győzte le, és a Bűbájos boszorkák is megverte többször Móniká-t 2005-ben, de ezek elfogytak, és folytatódott a diadalmenet. Vert mezőnyben a Smallville, a Jóbarátok (!), a Hetedik mennyország, a Lisa csak egy van, az Everwood. Doktor House és Született feleségek ismétlések is mentek ellene, hiába, ahogy Monk vagy az NCIS korábbi epizódjai miatt sem kattintott át sok százezer ember. Most épp a Cápák című vetélkedőt veri nézettségben az RTL-es talkshow, holott az ember már nem hinné, hogy van még téma, amit nem vettek elő az elmúlt években.

Az egykori bábjátékos, későbbi jós, az ezotéria felé nyitó (így Vágóval nemigen összeereszthető) Joshi Bharat egyfajta válasza a TV2-nek a Móniká-ra, és valójában nincs is sok különbség a két műsor közt. A TV2 lélekbúvára felkészültebb és lényegesen olvasottabb ugyan, mint Mónika, de éppúgy nincs ideje kibontani a történeteket, nem tud pszichológusként hosszan elemezni, így sokszor csak paneleket, közhelyeket hallani tőle, mint "segíts, hogy segíthessek", ha "magadba nézel, ott a válasz", "mindenre van megoldás, csak akarni kell" vagy "az a boldogság, ha a másik boldog". Nyilván a legnagyobb baj, hogy sokan nem is akarják a valódi választ a problémájukra, mert tudják, mennyire borzalmas is az. Nyomasztó sztorikat ("Elégette gyermekét") variálnak celebes adásokkal, így eresztették össze hamar a két bulvársztárt, Kelemen Annát és Steiner Kristófot, már az elején bedobták Kiszel Tündét, és jó pénzért elslattyogott Pataky Attila is a produkcióba, hogy magánéletéről csevegjen a figyelmes, komolyan néző Joshi Bharattal.

A TV2 különben megtehette volna, hogy egyből Mónika sávjában indítja a talkshow-t, de ott már bukott el beszélgetős délutáni műsor, így nyilván azért került elé, hogy a fél ötkor már otthon tartózkodó nagymamák és kismamák ott kapjanak először szilánkokat mások nyomorúságából, hogy abban a sávban megerősödjön a show. A 30-i adásban különben - ahogy Erdélyi Mónika sem szokott - a TV2 lélekbúvára sem került közel a megoldáshoz, már ha van ilyen: egy leszbikus pár némi gyógyszerezés, benzinivás, drogozás, masszív piálás, egyszóval nem épp progresszív életvitel után szétesett, egyikük férfira talált, teherbe esett, az elhagyott nő pedig visszacsinálná a dolgokat. Joshi nagyjából arra a következtetésre jutott, hogy ha valaki anya lesz hamarosan, akkor épp ideje, hogy felnőjön.

"A Joshi Bharat egy hete fut a TV2 képernyőjén és megfigyelhető, hogy a hétköznapi emberek problémáival foglalkozó adások nézettebb, mint az úgy nevezett sztáradások. A műsorban a hétköznapi emberek életében előforduló általános problémákkal, mint elszegényedés, válás, szerelem, szakítás, éppen úgy foglalkoznak, mint extrém esetekkel (diákot verő tanár, prostituáltnak beállt anya, vagy családját terrorizáló drogdíler). A csatorna szándéka szerint, nem csupán az adott helyzetet mutatják be, hanem Joshi Bharat segítségével megoldást is találnak a problémákra, vagy legalábbis a megoldáshoz vezető utakat mutatja meg nekik a show házigazdája. A műsor a múlt héten témáival számos bulvárújság címlapján szerepelt, nézettségének növekedésében bízik a TV2" - tudatta érdeklődésünkre a csatorna.

Kell egy jó vetélkedő!

Mostanság a Cápák című kvíz próbál helytállni Mónika ellen, kevés sikerrel. Korábban a TV2 hasalt már el azon, hogy nem megfelelő embert tett egy igen költséges és látványos vetélkedőbe műsorvezetőként (Svábyt az emberek a Napló-ban szokták meg, és már a Nem a te napod! sem állt jól neki, de az Egy a 100 ellen pláne nem), de olyan is akadt, hogy egy szórakoztató műsorokban már bizonyított, sokak által kedvelt képernyőssel zakózott egy vetélkedő (ez volt a Till Attila vezette Okosabb vagy, mint egy ötödikes?). Most a műsorvezető-problémát a csatorna úgy küszöbölte ki, hogy nem is tett be ilyet, csak egy hang próbálja terelni megfelelő irányba a játékot, csak egy hang köszöni meg udvariasan, ha valamelyik cserfes játékos sokat fecseg.

Míg az RTL a Legyen ön is milliomos! pótlására megtalálta A széf-et és időszakosan a Pókerarc-ot, addig látni, hogy a TV2 még mindig keresi a kvízt, vetélkedőt, amivel nyerhet legalább egy tévés évadot. Vagy a műsorsáv, vagy az ember, vagy a formátum nem jön be, így állandó a változtatás kényszere - miközben Mónika néha megviselt arcú, karibi luxusutat igencsak ritkán fontolgató vendégei 2001 óra sorra egymásnak adják a kilincset, pár darab ezresért, hogy elmondják, kissé zavarosan, hogy "fogd fel végre, ő az enyém!" vagy azt, hogy a borszagú úr, aki ott handabandázik tíz perce, valójában nem a gyerek apja.

Érdeklődésünkre a TV2 részéről elmondták, hogy a Cápák-at továbbra is a jövő kvízjátékának tekintik, "eredetisége és a játékosok egymáshoz való viszonyának alakulása teszi izgalmassá a vetélkedőt", azaz bíznak a műsorban. A TV2-nél azt gondolják, éppen úgy, ahogyan a Barátok közt-tel szemben a Hal a tortán most már erős alternatívát nyújt a nézőknek, úgy a délutáni sávban is megtalálják azt a választási lehetőséget, amely megszoríthatja és legyőzheti a Mónika Show-t.