Kórházban egy megasztáros

Vágólapra másolva!
Szívinfarktus tüneteivel szállították kórházba Szecsődi Károlyt, a Megasztár tízes döntőjének szereplőjét.
Vágólapra másolva!

A 16 éves énekes szombat este produkciójával meggyőzte a zsűrit, a négyes továbbjuttatta őt a következő fordulóba. Vasárnap este viszont szívinfarktus tüneteivel szállította a rohammentő a váci kórházba, ahol megvizsgálták és benntartották, mondván, az állapota stabil, ám néha még előfordul, hogy a pulzusa riasztóan magas.

"Már 14 éves korom óta dohányzom és kávézom. Tény, hogy kicsit túlzásba vittem ezeket, de a Megasztár-ban való megfelelni vágyás és édesanyám elvesztése miatt nagy stressz volt bennem" - nyilatkozta a fiú a Blikknek. Az [origo] kérdésére a TV2 kedden nem tudott még választ adni, egyáltalán nem biztos, hogy Szecsődi folytathatja a versengést.