Történész támadja a Tudorokat

2008.10.17. 21:32

Dr. David Starkey történész, a Tudor-ház nagy ismerője szerint a Tudorok című sorozat, úgy, ahogy van, marhaság.

A Tudorok elvileg történelmi sorozat, amely VIII. Henrik uralkodásának állít emléket. Ez persze nem jelenti azt, hogy a nézők szórakoztatása érdekében az alkotók ne másíthattak volna meg egy-két részletet, hisz alapvetően nem dokumentumfilmről van szó.

Dr. David Starkey történész azonban így is "borzalmasnak" tartja a szériát. Mint azt a Telegraphnak elmondta, hibák Shakespeare-nél is vannak, de nála ezeknek fontos dramaturgiai funkciója van - a Tudorok azonban indokolatlanul és oktalanul másítja meg a történelmet. 

Starkey a tárgyi tévedések mellett azt is kifogásolta, hogy a jelmezek egyáltalán nem a kor ízlését mutatják, és nem érti, a BBC hogyan támogathatott egy ilyen fércművet. A csatorna mindenesetre megvédte a produkciót, mondván, az csak interpretálása az adott kornak, nem kíván minden elemében pontos lenni.  

Meglehet, a történész csak attól fél, hogy a Tudorok alkotói elveszik a kenyerét, hisz a sorozatot megelőzően ő volt a korszak első számú közvetítője az angol televízióban és rádióban: magáról VIII. Henrikről is készített egy tévés szériát, The Six Wives of Henry VIII címmel. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK