Jack Bauer ötödik nehéz napja

Vágólapra másolva!
A Cool tévén két hét múlva már a 24 ötödik évadja mutatkozik be.
Vágólapra másolva!

November 17-én, hétfőn, 23 óra 35 perckor indul útjára a 24 című sorozat ötödik évadja a Cool tévén. Némiképp furcsa, hogy az akciósorozatok legelismertebb darabja csak szolid nézettséggel ment az MTV-n, és kisebb kábeltévére - mint a Cool - kényszerül, de ettől még öröm lehet a hívek számára, hogy már az ötödik széria is látható magyarul a képernyőn.

Forrás: [origo]

Néhány hete még úgy tűnt, komoly veszély fenyegeti a hetedik szezont, hiszen leállították a forgatást, mondván, a forgatókönyv nem érte el a kívánt színvonalat. A sorozat, több sorstársához hasonlóan, megsínylette a forgatókönyvírók sztrájkját. Más szériák mellett a nagy vesztesek egyik lett, mert míg máshol megtehették, hogy rövidebb évadot adnak le, pár résszel kurtítanak, addig az egy nap 24 óráját bemutató, 24 epizódból álló évadból nem lett volna elegáns lenyisszantani pár órát.

A kétórás 24: Redemption a tervek szerint november 23-án kerül adásba az Egyesült Államokban, jövő januárban pedig érkezik az USA-ba a hetedik szezon is - a magyar rajongók addig is Kiefer Sutherland új filmjével, a Tükrök című horrorral, továbbá az ötödik évaddal enyhíthetik elvonási tüneteiket.