Más lesz a Jóban Rosszban

2008.11.06. 10:43

Lassan elérik a 900. részt. Lesz buli?
- Majd az ezrediken. Már körvonalazódnak az ötletek, és az biztos, hogy nagyon váratlan dolgokkal jelentkezünk majd. Meglepő, a sorozatoknál eddig megszokottól teljesen eltérő ünneplés lesz, olyan, amilyen még nem volt Magyarországon.

Producerként célja, hogy emelje a nézettséget. Mit tesz érte?
- Ez egy kicsit bonyolult dolog. Amikor elvállaltam ezt a munkát, a sorozatnak jó nézettségi adatai voltak, az utóbbi időben viszont kissé romlottak a számok. Ez nem túl jó érzés, mert az én nevem szerepel a stáblistán, de figyelembe kell venni, hogy megváltozott a magyarországi televíziós piac. Ma a nézők a televíziós piacon egyre több műsorhoz juthatnak hozzá, egyre kevesebb a pénzért, és ez januártól még jobban érezhető lesz. A nagy tévétársaságoknak egészen más hozzáállásra lesz szükségük, mint eddig, mert a kisebbek, a tematikus csatornák egyre nagyobb piaci részesedést hasítanak ki maguknak. Ráadásul kábelen, műholdon szinte napról-napra több műsorszolgáltató kerül be az otthonokba. És akkor az internet nyújtotta tartalom-dömpingről még nem beszéltünk. Ebben a megváltozott piaci környezetben az általam irányított sorozatnak is feltűnőbb, markánsabb tartalommal rendelkező, versenyképes és szórakoztató produkciónak kell lennie. Mert az emberek igényeit ki kell kiszolgálni - sokszor az olyanokat is, amik még meg sem fogalmazódtak bennük. Nekünk ugyanúgy meg kell ragadnunk a figyelmet, mint a korabeli rikkancsoknak. Utána pedig el kell varázsolnunk a nézőket, ha már minket választottak. Mert ha mi jó mozira hívjuk őket, akkor holnap és holnapután is benéznek Csillagkútra.

Mennyi időt adott magának a bizonyításra?
- Én évekre vállaltam ezt a feladatot. Hosszú távon ennél izgalmasabbat aligha lehet találni, mert egyszerre felelek a tartalomért és a megvalósításért is. Egy év a minimum, amíg kiderül, elértem-e, amit akarok. Eddig majdnem fél év telt el, ez volt a bemelegítés. Most kell újabb fél év, hogy a produkció teljesen az én gyermekem legyen. Hiszek a Szabó család-szerű brandekben, az emberek szeretik a sorozatokat, ezért ezeket meg kell becsülni, és simán lehet évtizedekre tervezni. Nyilván én nem fogok évtizedekig itt dolgozni, de hosszú évekig igen. És hogy sikeres lesz-e? Meggyőződésem, hogy nagyon.

Van kutyája? Láthatjuk majd a sorozatban?
-
Van. Castingoltuk, mert nagyon szerettük volna, de nem vállalta. A gázsiban nem tudtunk megegyezni. De most éppen a karácsonyi részeket forgatjuk, és a gyerekek között az én két lányom is ott lesz.

Szerepi Hella

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK