Michael J. Fox újra a képernyőn

Vágólapra másolva!
Michael J. Fox Parkinson-kórban szenved, így elvileg visszavonult a show-biznisztől - egy jó szerepet azonban a világért sem hagyna ki.
Vágólapra másolva!

Új szerepében ráadásul saját szerencsétlenségén is nevethet a leginkább a Vissza a jövőbe-filmekből ismert színész. Fox a Ments meg! (Rescue Me) című tűzoltós dráma négy epizódjában jelenik meg, ahol egy tolószékbe kényszerült férfit játszik - a dolog szerinte azért vicces, mert ő éppen az ellentéte egy lebénult embernek, hiszen egyfolytában remeg, nagyon nehéz egy helyben maradnia.

Fox 2000-ben vonult vissza a rendszeres szerepléstől, de azóta is vállalt pár vendégjátékot: feltűnt például a Dokik két, illetve a Boston Legal hat epizódjában. Utóbbi volt az eddigi utolsó tévés szereplése, korábban viszont öt éven keresztül szórakoztatta a nézőket a Kerge város-ban.

Mióta diagnosztizálták nála a Parkinson-kórt, Fox szinte minden idejét annak szenteli, hogy gyógymódot találjon a betegségre, ennek érdekében létrehozott egy alapítványt is. Korábbi életkedvét, optimizmusát nem vesztette el, egy könyvet is írt Always Look Up - The Adventures of an Incurable Optimist (vagyis Mindig nézz felfelé! - Egy gyógyíthatatlan optimista kalandjai) címmel, mely a tervek szerint 2009 elején jelenik meg.

A Ments meg!-ben viszont ezzel homlokegyenest ellentétes figurát jelenít meg, nemcsak a testi jellemzőkben van tehát eltérés a színész és szerepe között. Ahogyan Fox írta le karakterekét: "Igazán sötét és embergyülölő. Keserű és undok. Nagyon mókás lesz eljátszani."