Sas József az év végére duplikálja magát

Vágólapra másolva!
Szilveszterre nagyjából száz jobb programot is el tudunk képzelni, mint a tévé előtti heverészést, de gondolunk azokra is, akik nem szeretnék az év utolsó estéjét hangos sokadalomban tölteni, és az embereket inkább két dimenzióban, bármikor lekapcsolható formában szeretik. Tévés ajnáló, két napra.
Vágólapra másolva!

A három nagy

Az RTL Klub hosszú évek óta nem töri magát szilveszterkor, mondván, a célcsoportja (18-49) nagyobb része ilyenkor nem ül a nappaliban, a tévé előtt. Három vígjáték követi egymást, hogy éjféltől az Alkonyattól pirkadatig-ot, Tarantinót és Clooney-t nézhesse az egyre álmosabb tekintetű honpolgár.

Az m1 nézőtáborának nagy része viszont tévézik ezen az estén, az idősebb korosztály nosztalgiázhat az 1988-as műsorral, az Önök kérték-kel, a Csináljuk a fesztivált című show-val, de lesz később kabaré és még a műsorvezetők is dalra fakadnak. A Himnusz után a Társulat-tal mulathat az, aki a közszolgálati egyest választotta ezen az éjszakán.

A TV2 a Best of Joshi Bharat-tal nyitja az estét, merik ezt tenni, hiszen az egykori bábművész elég korrekt számaival tüntette el a képernyőről az RTL által ellene küldött délutáni vetélkedőt. Sas-kabaré nélkül nem ússzuk meg, régi poénokból (?) összeollózott anyag megy este tízig, hogy jöjjenek a mirigyek, majd az igen megtisztelő helyre, épp éjfél elé betett Popdaráló. Bagi és Nacsa nincs a tévéújságban, de Ali G kettő előtt kezd.

Van mááásik!

A Viasat3 nem csinál nagy ügyet a szilveszterből, egy vígjáték, egy szitkom, némi bakiparádé felvételről, majd kilóra vett kandikamerás műsor hömpölyög tíztől, nem is lesz nézettségi rekord. A Duna tévé annál inkább készül, zenés műsor öttől, kabaré héttől, fél tíztől pedig szilveszteri gálaműsor, Határok nélkül címmel, ami határon túli művészek fellépését is ígéri. Zenés mulatozást, nótákat, örökzöldeket ígér a Story tévé is, az Új szuperbuli-t nyomja este tíztől, a cím mögött a csúcsponthoz képest nézői legalább kilenctizedét elvesztő Lagzi Lajcsit véljük felfedezni. Még az ATV szedte össze magát szilveszterre, nem elégedett meg pár filmmel, Jaksity Kata kapott egy órát, utána Névshowr lesz, tizenegytől pedig Sas-kabaré: a humorista tehát duplikálta magát, korábbi tréfáit a TV2-nek adta, az újakat az ATV-nek tartogatta. A Cool már más korosztálynak szól, itt ötórás élő party-t ígérnek.

Extrém esetek

Olyan hosszú volt az év, mint a kínai Nagy Fal - talán erre gondoltak a Spektrum szerkesztői, mikor fél tizenkettőre betették az építményről szóló dokumentumfilmet, ami át is nyúlik az újévbe. A NatGeo december 31-én este a nácizmusra pillant vissza valamilyen különös okból kifolyólag, a Hitlerrel foglakozó Történelmi összeesküvések-et adja tíztől, majd a Hitler elsüllyedt hadititkai jön, tizenegytől, tehát náluk feltehetően egy militarista műsorszerkesztő készítette a szilveszteri programot. A Discovery már az X-Aktásabb vonalat kedveli, kilenctől A grizzlyember rémisztő története jön, utána pedig egy olyan lényről lesz szó, ami félig ember, félig fa - talán egy zöld radikális aktivista tréfálja meg az operatőrt.

Másnaposan

Január 1-jén mindenképp a Discovery Túlélés törvényei című műsorával nyissunk kilenckor, hátha megtudjuk, miképp lehet borzalmas fejfájással átvészelni a napot. Ha kibotorkálunk a nappaliba, és meglátjuk a házibuli után hátrahagyott romokat, az immár szénsavmentes pezsgőben ázó rúzsos csikkeket, a sok szemetet, akkor praktikus a National Geographicra kapcsolni, hiszen itt a Vadállati nyomozás megy tíztől, talán kiderül, ki öntött sört az akváriumba, ki hajtogatott papírrepülőt a szépapánktól örökölt, az antikváriumban százezret érő, elsárgult könyv lapjaiból. Ebéd után pedig már jöhet is a jó öreg Bud Spencer, előbb a Duna tévén (Különben dühbe jövünk), majd picit később a Film+ csatornán (Aranyeső Yuccában), nagy baj nem érhet.