Kiengedett az RTL, kapaszkodott a TV2

Vágólapra másolva!
Szilveszter környékén nézettségben a TV2 megközelítette az RTL Klubot: az év utolsó estéjét el is vitte könnyedén, még úgy is, hogy Sas József ismétlésben ment. Az MTV ezúttal hat műsorral tudott felférni a Top 30-ba, erre igen régen volt példa.
Vágólapra másolva!

Szilveszter környékén rendre megerősödik a TV2, így történt ez 2008 végén is: míg az RTL Klub 22 százalékot jegyezhetett a teljes lakosságnál, addig a legnagyobb riválisa 21,6 százaléknak örülhetett. December 29. és január 4. között - a tévézők 12,3 százaléka választotta a közszolgálati egyes csatornát. Főműsoridőben, fél hét és este 11 közt mindhárom csatorna több százalékponttal erősödött.

Kereskedelmi célcsoportban, a 18 és 49 éves kor közti nézőknél szinte értelmetlen az MTV eredményét analizálni (csak 5,6 százalék), az új vezetésnek egyik feladata lesz visszacsábítani az ötven alatti tévézőket az m1-re, m2-re. A versenyterepen is az év végén lazító RTL nyert, de csak 0,8 százalékponttal, tehát igen közel került hozzá a szilveszterkor nem csak amerikai vígjátékokkal próbálkozó TV2.

A teljes lakosságnál a 2,14 milliós nézettségű Sas-kabaré nyerte a hetet, ami felettébb furcsa, hiszen régi adásokból építkező, nem friss poénokkal felvett műsorról volt szó (már ha beszélhetünk 2009-ben is értékelhető humorról az előadó kapcsán). Az RTL január 1-jei Híradó-ja volt a hét második legnézettebb eleme, utána viszont a TV2 szilveszteri műsorfolyamának darabjai jönnek, mint az Irigy Hónaljmirigy Show, vagy a Joshi Bharat különkiadása. Hat MTV-s műsor is felkerült a Top 30-ba, erre sem volt példa már régóta.

A 18-49-es kategóriában már nincs m1-es műsor a legnézettebb 30-ban. Itt egy RTL-es kalandfilm nyert, sőt, a hat legnézettebb műsorból ötöt ez a csatorna sugárzott, csak a mirigyek tudtak dobogóra kerülni a TV2-től.

Top 30, 18-49-es célcsoport

agb nielsen

Minden műsor a legnézettebb adásával szerepel!