A szökés: kasza, ennyi volt

Vágólapra másolva!
A Fox bejelentette, az újabb szezont már nem rendeli meg A szökés-ből a fiúk pár hónapon belül búcsúznak. 
Vágólapra másolva!

Várható volt, de csak kedden vált hivatalossá: a negyedik évaddal vége a nálunk A szökés címen futó Prison Break-nek. A sorozatot adó Fox a szokásos téli sajtótájékoztatón közölte az újságírókkal, hogy nem rendel meg újabb epizódokat a börtönös sztoriból.

A csatorna képviselői szerint ennyi volt a történetben, négy év alatt kifulladt - és ezzel bizonyára a nézők nagy része is egyetért. Sőt a show készítői is úgy vélik, nem érdemes tovább bajlódni A szökés-sel: az executive producer, Matt Olmstead például úgy nyilatkozott az Entertainment Weeklynek, nem akarják, hogy "a sorozat önmaga paródiájába csapjon át", ezért inkább időben befejezik.

Az utolsó részek április 17-től kerülnek adásba, arról viszont még nem született megállapodás, hogy összesen hány darab: egyelőre négy epizód van készen, az eredeti megrendelés pedig plusz két részre szól. Valószínű, hogy a csatorna a maradékot is bekéri, hisz a rajongók miatt fontos lenne lezárni a történetet - így még a tervezett tévéfilm is megvalósulhat.

A szökés nézettsége az utóbbi évhez képest 22 százalékkal csökkent, de indulásakor igen szép számokat ért el, a letöltő oldalakon pedig máig előkelő helyen szerepel. Készültek epizódok mobiltelefonra is, jelenleg videójátékot fejlesztenek a történetből.