Nincs benne Uri Geller

Vágólapra másolva!
A Mentalista egy kifejezetten új sorozat, fél éve sincs, hogy kezdett az USA-ban: nem sokat szöszmötölt vele az RTL Klub, nem várta meg, mire kint lerágott csont lesz belőle, hamar lefordíttatta, leszinkronizáltatta, és képernyőre küldte. Jó ez nekünk?
Vágólapra másolva!

Hezitáltak az RTL-nél egy darabon, milyen magyar címmel menjen, hiszen a mentalista szó gyanúsan sokszor hangzott el a rivális TV2-n, 2007 őszén. A csatorna egyik legdrágább produkciója volt A kiválasztott, Uri Geller hókuszpókuszai napi témát adtak a "mukodj!"-felkiáltás rendszeres ismételgetésével tréfálkozó embereknek, miközben sokan csak ügyes - vagy közepes - bűvészt, nem pedig rendkívüli képességekkel megáldott látnokokat, látókat vagy parafenoméneket véltek felfedezni a fellépőkben.

Végül az RTL nem kombinált, Mentalista címmel küldte csatába a sorozatot, hozzátéve, hogy nem egy mágusról, természetfeletti lényről van szó, hanem egy fordulatos, gondosan felépített krimiről. Pszichokinézis látszólag van ugyan már az első részben is, de nyilván csak ügyes trükkről van szó, levitáció még nem volt, remote viewing, tehát megváltozott tudatállapotban történő távérzékelés, távolba látás sem, azaz bizakodhatunk, hogy a földön marad a főhős, és nem vonul át a misztikus sorozatok közé. Nem mintha bármi gond lenne például a szintén fordulatos és ötletdús Médium-mal, Patricia Arquette-el, de az mégiscsak egy rétegsorozat, aligha tudna itthon 1,5 milliós nézettséggel menni.

A Mentalista írója az a Bruno Heller, akinek nincs több évtizedes múltja a televíziós iparban, de nem is egy jöttment zöldfülű: nagy része van abban, hogy a Róma szeretett és jól sikerült, és a kritika által is elfogadott sorozat volt az HBO-n, noha nem hozott nézettségi rekordokat. Ez a széria viszont olyan szépen hozott ősszel, hogy nem sokat tanakodtak a CBS vezetői, hamar berendelték az újabb 9 részt (általában 13 epizóddal nyit egy sorozat a nagyobb, országos csatornákon, majd ha jók a számok, akkor kapnak még 9 részt, és így lesz meg a 22 évadonként).

Simon Baker szerepe, sármja, kiállása természetesen fontos, de nem feltétlenül meghatározó - ugyanakkor biztos van sok nő, mi miatta nézi majd a sorozatot. Játszott a Vörös bolygó-ban Val Kilmerrel, a Sunset Strip-ben főszerepe volt, A kör második részében is láthatták a nézők, sorozatból pedig az Őrangyal (The Guardian) köthető nevéhez, tehát 2001 és 2004 közt ügyvédet alakított.

Most magánnyomozó, aki a rendőrség munkáját segíti komplikált ügyekben - picit ilyesmi a Médium is, hol Allison Dubois a kerületi ügyésznek adja a tippeket, vele osztja meg zavaros látomásait. Nagy különbség, hogy a Simon Baker alakította Patrick Jane nem álmában lát különös dolgokat, elsőre értelmezhetetlen fordulatokat, ismert vagy ismeretlen személyekkel, hanem nagyon jó megfigyelő, egy mozdulatból, pillantásból, gesztusból sok mindenre következtet. Emlékezhetünk, Sherlock Holmes volt az, aki Watson félrecsúszott kalapjából és gyűrött kabátujjából kikövetkeztette, utóbbi mit evett, kivel találkozott, mit tett, és mit akart tenni az azt megelőző 48 órában.

A főellenség - legalábbis kezdetekben - egy sorozatgyilkos, ilyesmiből pedig látott már sokat a tévéző. A hangulat kevésbé sötét, nyomasztó és borongós, mint a Millennium-ban, ugyanakkor mutat párhuzamot Dexter-rel - viszont nagy különbség, hogy utóbbinál a főszereplő épp a szociopata gyilkos, míg a Mentalistá-ban a főhős pozitív személyiség, aki épp a bűn ellen harcol, személyes ügye is van a falra arcokat pingáló gonosztevővel. Kis öröm nekünk, hogy epizódszerepre bevillan majd a későbbiekben egy magyar lány is, erről itt írtunk.

A Hollywood Reporter viszint már egyenesen úgy ír, hogy a csatornák a 2009-2010-es tévés idényre az új Mentalistá-t keresik - emlékezhetünk, a 2004-ben startolt Lost elsöprő sikere után sok szakember gondolta, hogy ezen a vonalon érdemes haladni, hosszan hömpölygő, összefüggő sztorival operáló misztikus szériákban van a jövő. Akkor sorra születtek ilyesféle sorozatok, de a legtöbb azonnal elhasalt, a második évadra pedig nemigen kaptak megrendelést. Most viszont Simon Baker az idol, meglátjuk, tartja-e a saját maga által diktált tempót.