A 10 legjobban várt sorozatpilot

Vágólapra másolva!
A tavalyi forgatókönyvíró-sztrájk miatt talán igen kevés pilot készült, de idén, gazdasági válság ide vagy oda, beindult a hollywoodi tévéstúdiók nagyüzeme és jó pár sorozattervnek készítik el a pilotját, amelyek alapján a stúdiófők, a tesztközönség véleményével okosabban eldöntik, hogy kérnek-e belőlük folytatást. A leginkább várt sorozatok, pilotok listáján szereplők zöméből még az sem biztos, hogy folytatás készül: csak májusban derül ki, hogy melyiknek van esélye a túlélésére. Íme, tíz érdekesnek ígérkező darab!
Vágólapra másolva!

Game of Thrones

Amióta a Herkulesnek és a Xénának leáldozott, mondhatni a tévés fantasy műfaja is eltűnt, holott a Gyűrűk ura sikerét talán meg lehetett volna lovagolni. 2008-ban tűnt fel a horizonton az első reménysugár, amikor is Legend of The Seeker címmel sorozat készült Terry Goodkind, Az első szabály című fantasy-jéből. Talán épp ennek a sikere ösztönözte az HBO-t arra, hogy egy másik híres fantasy-író alapvetésnek tartott regényéből készíttessen sorozatot.

George R.R. Martin Game of Thrones-ról, vagyis a Trónok harcá-ról van szó, melyből már szinte biztosra vehető, hogy sorozat készül a prémiumcsatornára David Benioff és Dan Weiss írók közreműködésével - előbbi egyébként a "Maffiózók Középföldjén" jelmondatot aggatta a szériára, mely még meglehetősen embrionális állapotban van, hiszen még a szereposztása sem készült el.

Human Target

Meglepő, hogy míg Hollywood filmes fertályán hódítanak a képregényadaptációk, a nézők özönlenek a szuperhősös filmekre, addig a tévében a Heroes, vagyis a Hősök korábbi sikere is csak afféle kivételnek tekinthető, ami erősíti a szabályt.

Kevés sorozat készül rajzolt füzetekből, pedig a készítőket nem érheti egy rossz szó sem, hiszen az elmúlt 5 évben nem kevesebb, mint 18 képregény tévére alkalmazásáról volt szó, más kérdés, hogy ezeknek mindössze töredéke valósult meg, s azok is viszonylag hamar megszűntek, így már jó ideje a Supermanes Smallville számít a nagy öregnek.

A Human Target írói egy kevésbé népszerű, de annál kultikusabb képregénybe vágták fejszéjüket, amely ráadásul nem is szuperhősös, hanem magánnyomozós, ugyanis a főszereplő Christopher Chance neve nem véletlenül Human Target, vagyis Emberi Célpont, ugyanis a testőrként is dolgozó titokzatos privát kopó az elvállalt ügyeiben likvidálásra kiszemelt kliensei bőrébe bújik, s így próbálja menteni őket, valamint leleplezni a rosszfiúkat.

Stargate Universe

Nem túlzás azt állítani, hogy rajongók millió nyeltek egy nagyot a hír hallatán, miszerint a SciFi Channel megszüntette a második Csillagkapu-sorozatot, a Csillagkapu Atlantiszt. Szerencsére a bánat csak egy napig tartott, ugyanis a csatorna vezetősége ki is adta a megbízást egy új Stargate-széria leforgatására.

Az eredeti sorozatoknál jóval fiatalosabb hangvételűre szerkesztett Stargate Universe sok mindenben fog különbözni az eddig látott két szériától, ráadásul a fanatikusoknak nem kell még hónapokig izgulniuk, hogy vajon meg fogja-e rendelni a csatorna az SGU-t, ugyanis a sorozat már túljutott ezen a fázison, s a Robert Carlyle által vezetett szereplőgárda tagjai már azon is elgondolkodhatnak, hogy miképp alakítsák életüket, hogy az ne ütközzön a 20-22 részes első évad forgatásával.

Ennek vége, de jön egy spinoff

Flash Forward

Az embernek olykor az az érzése támad, hogy sci-fi sorozatokkal vagy a Lost-hoz hasonlító, egy központi rejtéllyel operáló sorozatokkal tele a padlás, holott ez nem igaz, hiszen bár időről-időre megpróbálkoznak az amerikai csatornák efféle szériákat készíteni, de azok, kevés kivételtől eltekintve meglehetősen nagy csendben, érdektelenségtől övezve elhalnak.

Remélhetőleg a Flash Forward-nak nem lesz nagyobb a füstje, mint a lángja, de Robert J. Sawyer regényének továbbgondolása elvileg jó kezekben van, hiszen többek között egy Star Trekes, Bannon Braga is gondozni fogja azt a történetet, melyben minden ember a Földön elveszti az eszméletét 2 perc 17 másodpercre, s ezen idő alatt betekintést nyerhetnek a jövőbe. Hogy mi fog kisülni ebből, azt még nem lehet tudni, azonban a könyvet ismerőknek is érdekes lehet, hiszen annak csak az alapjait veszi át a sorozat, az évad többi részében már saját ösvényen fognak haladni az írók.

Day One

Érdekes, de első pillantásra közel sem eredeti koncepcióval bír Jesse Alexander, a Heroes egyik korábbi írójának új sorozata - bár, ha korrektek akarunk lenni, akkor kimondhatjuk, hogy minimális számú olyan sorozat létezik mostanság, melyet ne lehetne egy régebbihez hasonlítani egy "új" jelzőt felhasználva.

A Day One-nak tehát az "új Jericho" elnevezés dukál, azonban a posztapokaliptikus környezeten kívül nem sok mindenben fog egyezni a két széria, hiszen egyrészt az új sorozatban nem atombombákról van szó, hanem egy egyelőre meg nem nevezett globális jelenségről, másrészt pedig nem csak egy kis közösségre fog koncentrálni, hanem globálisabb képet kaphatunk az elpusztult társadalomról, az újjáépítésére való törekvésekből.