Alakul az új Melrose Place

Vágólapra másolva!
A Beverly Hills 90210 után annak egykori spin-offjából, a Melrose Place-ből is remake készül: pár szereplő már megvan.
Vágólapra másolva!

Melrose 2.0 címmel készül a Melrose Place modern változata, mely ugyancsak huszonévesek mindennapjait mutatja be Los Angeles egyik előkelő negyedében. A pilotot Davis Guggenheim rendezi, aki a Kellemetlen igazság című dokumentumfilmjéért Oscar-díjat kapott, és a Smallville író-producerei, Darren Swimmer és Todd Slavkin is közreműködnek a produkcióban.

A színészek közül Ashlee Simpsont választották be legújabban: ő még kislányként szerepelt a Hetedik mennyország-ban, de aztán inkább énekesnőként lett ismert. A Melrose 2.0-ban egy Violet nevű lányt fog játszani, aki egy kisvárosból kerül Los Angelesbe, és ott mindenkit elbűvöl naív viselkedésével - ez azonban csak álca, a felszín alatt egy számító, alattomos nő rejtőzik.

Az Entertainment Weekly újságírója, Michael Ausiello úgy tudja, hogy az új Melrose Place-ben Mischa Barton (a Narancsvidék antihőse, Marissa) is szerepel majd, de ez még nem hivatalos. Közben az eredeti sorozat sztárjával, Heather Locklearrel is folynak a tárgyalások: ő egykori szerepében, Amanda Woodwardként térne vissza.

A Hetedik mennyország-ban szintén feltűnt, újabban az Odaát-ban látott Katie Cassidy már biztosan benne van a csapatban (egy ambiciózus újságírót játszik), mint ahogy a Swingtown egyik szereplője, Michael Rady is, aki pedig egy kezdő filmrendezőt alakít.