Vágó István távozik az RTL Klubtól

Vágólapra másolva!
Közel tíz év után távozik Vágó István az RTL-től: saját műsort már jó ideje nem kapott.
Vágólapra másolva!

A Legyen ön is milliomos!, Az ország tesztje, a Nekünk 80 és a Pókerarc műsorvezetője már egy éve nem kapott önálló műsort az RTL-en, az utóbbi vetélkedőt is Sebestyén Balázzsal párban vezette. Saját műsorformátumokat dolgozott ki, de mikor ezekről kérdezte az [origo], kitérő válaszokat adott - az RTL Klub sajtóosztályán pedig azt mondták, hogy nem emberekhez keres műsort a csatorna, hanem a kiválasztott formátumokhoz megfelelő műsorvezetőt. Láthatóan a két fél nem tudott megegyezni a további közös munkában, így Vágó távozik.

A tévécsatornák főbb arcait állandó szerződés köti, ezek jelentős összegekről szólnak, melyeket az imázshoz nélkülözhetetlen sztárok kapnak akkor is, ha épp hónapokig nincsenek képernyőn. Egyfajta hűségpénz ez, hiszen addig sem a konkurenciára viszik a nézőt. Mivel a gazdasági megszorítások minden magyar televíziót érintenek, könnyen elképzelhető, hogy ez a lépés is a racionalizálás része, hiszen egy idő után nem éri meg fizetni egy olyan tévés személyiséget, akinek nem tudnak rutinjának megfelelő, kedvére való munkát adni. Vágó tavaly tavasszal alig pár hetet volt a Legyen ön is milliomos-sal a képernyőn, nem is ragaszkodott tovább hozzá: újítani akart, de a saját műsort az RTL talán túl kockázatosnak találta.

"Az együttműködés folytatásán dolgoztunk Istvánnal, a neki tett ajánlatainkat azonban nem találta megfelelőnek, mert másként képzelte el a jövőt. Sajnálattal, de tudomásul vettük döntését. Az elmúlt hosszú években mindig korrekt viszonyunk volt, ehhez pedig nem lett volna méltó, ha olyan kompromisszumra kényszerítjük, amelyben nem érezte volna jól magát. Ha Istvánnak vannak további televíziós tervei, azokhoz az RTL Klub nevében sok sikert kívánok" - mondta Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója.

"Fájó szívvel, de barátsággal köszönök el az RTL Klubtól. Hálával tartozom az elmúlt évekért és azért a profizmusért, amelynek komoly szerepe volt műsoraim sikerében. Jó volt ehhez a csapathoz tartozni, most mégis inkább a távozást választottam. Vannak még televíziós terveim, de őszig még nem szeretnék kamerák elé állni. Megszoktam ugyan a szabadságot, most új kötöttségekre vágyom. Állok az új feladatok elé" - nyilatkozta Vágó István.