Érdekesebb House, mint apa, anya

2009.03.25. 16:06

Mint arról bizonyára sokan hallottak, egy szélhámos a Barátok közt egyik karaktere, Berényi Miklós műtétjére gyűjtött az interneten. A jelenség nem új, viszont meglepő, hogy még mindig akadnak olyanok, akik bedőlnek egy efféle húzásnak. Mit mond erről egy pszichiáter, dr. Cserne István? És miért jobb fej House, Gil Grissom, Pongrácz doki vagy bármely sorozathős, mint családtagjaink nagy része?

A Barátok közt forgatókönyvét úgy kanyarították az írók, hogy kiderüljön, Berényi Miklósnak tüdőrákja van - az őt alakító színész, Szőke Zoltán persze teljesen jól van, a rák számára nem nehéz küzdelem, csak egy újabb színészi feladat. Filmbeli helyzetét viszont arra használta fel egy csaló, hogy együttérzést keltsen az emberekben, és Berényi Miklós nevében pénzt gyűjtsön a maga számára.

Az adománygyűjtő a szövegben megnevezett egy kórházat is, ahol az életmentő műtét zajlik majd, és hozzátette, megegyezett ugyan a szappanoperát adó RTL Klubbal, de azért mindenki tartsa titokban a felajánlását. Dr. Magyar Gábor ügyvéd a Reggeli-ben elmondta, a szélhámos büntetése akár nyolc évig is terjedhet, attól függ, hogy mekkora összeget tudott kicsalni a jóhiszemű/naív/tökhülye emberekből.

Eddig a történet jogi része, van itt viszont egy pszichológiai szál is, melynek kibontásával talán azt is eldönthetjük, hogy a három jelző közül melyiket biggyesszük azon nézők elé, akik bedőltek ennek az ócska pénzszerzési kísérletnek. A kérdés azért érdekes, mert egyrészt sok ilyen trükköt ismerhetünk korábbról (ide sorolhatunk rengeteg kéretlen e-mailt is), másrészt a jelen akció a Barátok közt történetén belül sem volna logikus, tekintve, hogy Berényi Miklós bőven ki tudna fizetni egy efféle műtétet - könnyű-e azonban eldönteni, hogy mi is a valóság?   

Dr. Cserne István pszichiáter szerint az ilyen történetek sora valamikor Orson Welles 1938-as rádiójátékával kezdődött, melynek alapja H. G. Wells Világok harca című könyve volt: a bemutató idején az Egyesült Államoknak szinte az egész lakossága azt hitte, hogy valós híradást hall, és egy emberként rettegett attól, hogy az országot megszállták a földönkívüliek. Más kérdés, hogy az átverés ott a művészi koncepció része volt, az aggodalmat nem pénzszerzési szándékkal hívták életre.

Az a tény, hogy a nézők képesek pénzt kiadni kedvenc sorozathősük megmentésére, a hiszékenység mögött komoly kötődést feltételez. Cserne doktortól megtudtuk, ez a "magazin-effektus" egyik eleme: a magazinok olvasóiként, nézőiként azáltal erősítjük meg (vagy épp pótoljuk) identitásunkat, hogy a magazinok lapjain vagy filmkockáin önmagunkat látjuk viszont. Ha valaki például sokat jár focimeccsre, máris testestül-lelkestül definiálhatja magát kedvenc csapata  szurkolójaként, és persze szappanopera-rajongó is lehet az ember, ha inkább úgy dönt, hogy a Barátok közt-öt nézi meg és éli nap mint nap. Az pedig, hogy a tévéhez való kötődés ilyen fokban válhat lételemünkké, nem is csoda, hisz a számítógép virtuális valóságát, a ránk zúduló reklámtömeget, a bármiféle termékként megvehető örök élet, boldogság, siker, ragyogás ígéretét is a legcsekélyebb gondolkodás vagy ellenállás nélkül fogadjuk el magunkénak.    

Forrás: [origo]

"A kedvenc sorozathősökkel pedig egy idő után a családtagok sem tudják felvenni a versenyt, pontosan ugyanezért. A családtagot nem sminkelik olyanra, nem tanítanak neki beszédtechnikát, nem rendezik meg, hogy hatásos legyen a belépője - nagyon sok hátránnyal indul tehát egy élő ember: a virtuális figurákhoz képest ő lesz a 'hagyományos mosópor'" - mondja Cserne doktor.  

És minél kevesebb az ember saját élete, annál jobban fog attól függeni, hogy mit mutatnak neki a tévében. Cserne személyes javaslata: inkább tanuljunk meg (újra) olvasni! Állítása szerint "a kereskedelmi televíziózás a középszer alsó szélét ünnepli, és folyamatosan szorítja mind lejjebb és lejjebb a szellemi színvonalat". Az biztos, hogy a hatás semmiképp sem az értelmiségi rétegen csapódik le, hisz kevés olyan történetet hallunk, hogy valaki, mondjuk, a Tudósklub résztvevőinek gyűjtene új szemüvegre.

A szappanoperáknál ellenben (amik a tévés műfajokon belül is alacsony presztízsűnek számítanak) több ilyen sztorit ismerünk: már a Barátok közt-nél is megesett hasonló, igaz, akkor nem egy szélhámos, hanem jóindulatú rajongók fejéből pattant ki az ötlet. Ők akkor Novák Lacinak kezdtek el egyforintosokat gyűjteni, amikor az csődbe ment a történet szerint.

És van persze a két klasszikus eset is, amit mindenki ismerni vél, bár valójában keveset tud róluk: Isaura felszabadítása és Esmeralda szemműtétje. Valószínűleg pusztán városi legendákról van szó - egy biztos, Isaura megszemélyesítője, Lucelia Santos annak idején ellátogatott magyarországi rajongóihoz is, akik megkönnyebbülten sóhajthattak fel, látván, hogy a rabszolgalány egész jó bőrben van. Egy korábbi tévés riportból pedig az derült ki, hogy valóban volt valamilyen gyűjtés, hogy Isaurát kivásárolják - csak éppen az adakozók mind nagyon idős emberek voltak, egy szociális otthonban.

KAPCSOLÓDÓ CIKK